A fiatalok sikere a nemzet sikere!
Folyamatosan erősödik a magyar felsőoktatás, benne az Eötvös József Főiskola is. Ez a város és a térség számára is fontos! Az elért eredményekről, előttünk álló…

Az M1- Ma reggel című műsorának vendége voltam, ahol a kuvaszok szerepéről beszéltem az Országos Polgárőr Szövetség szolgálatában.
👏Ez a kezdeményezés az Agrárminisztérium támogatásával valósulhat meg, és hatalmas előrelépés a közbiztonság és a magyar kutyafajta védelme szempontjából.
Köszönöm a meghívást és a figyelmet!
A fiatalok sikere a nemzet sikere!
Folyamatosan erősödik a magyar felsőoktatás, benne az Eötvös József Főiskola is. Ez a város és a térség számára is fontos! Az elért eredményekről, előttünk álló…
Minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata.
Csak a szokásos ügymenet.
A mezőgazdasági bizottság szavazásán Magyar Péter nem vállalta fel saját előterjesztését, nem volt jelen, nem is szavazott róla, EPP-s képviselőtársai viszont megszavazták…
Szent Ágoston jelenleg is aktualitással bíró szavai arra bíztatnak, hogy keresztényként a Mennyei város reménységével tartsuk össze ma is társadalmunkat.
Legalább félmillió forintba kerülne Ukrajna uniós tagsága minden magyar családnak évente️
Ezért kell a véleménynyilvánító szavazás!
Az orosz-ukrán háború első három évében Magyarország plusz kiadásai elérték a 9100 milliárd forintot, a legnagyobb terhek a következők:
6386 milliárd forint extra gázimportköltség
1969 milliárd…
Gerzsenyi Gabriella tovább folytatja az ámokfutását: fel akarja számolni a családi gazdaságokat!
Tudjuk jól, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt a magyar gazdákkal szemben Brüsszel oldalán áll.
👉…
Csapatmunka a brüsszeli irodában. És a végeredmény.
Napló/2683: Lakiteleken mutatták be Pálmafy-Lőrinc István Pitutka és Fittyfiritty, a kan ördög című könyvét. A könyvbemutató során Czinege Edit beszélgetett az íróval. A könyvet Olajos István és Agócs…