Kertváros én így szeretlek!
Bölcs és tehetséges emberekkel teli, akik közül is kiemelkedik Törley Mária szobrászművész.
Köszönöm Máriának, hogy a Reformátorok terén levő, általa alkotott emlékművön…

Szokásos összefoglalóm az elmúlt hét eseményeiről:

👉Véget ért az iskolai tanév, az önkormányzat idén is várja a táborozni vágyó gyerekeket a János utcai, illetve a Napraforgó Központ szervezte…

Régi, könyvalapú személyi igazolványa van? Kérjük, gondoskodjon időben annak cseréjéről, hogy érvényes okmánnyal intézhesse ügyeit.

Ha lassan is, de csak kijavítja a Fővárosi Önkormányzat a Rákosi úton a beszakadt csatornát

Monet neve hallatán minden bizonnyal a tavirózsák, a vérvörös pipacsok, víziliomok és főleg a roueni katedrális monumentális, fényben játszó alakja jelenik meg az ember lelki szemei előtt, hiszen az…

A Fejlődő Kertváros V. vállalásai közül egy kiemelt prioritást élvező programpont – „11. HÉV-metró összekötés további szorgalmazása. A metró járjon Cinkotáig!” – ügyében tartottunk szakmai egyeztetést…

Igazán különleges rendezvénynek adott otthont az Ikarus Művelődési Ház, hiszen Kína egyik legfontosabb ipari központjából, Tungkuan városából érkeztek látogatóba hozzánk a helyi női vállalkozók…

Néma főhajtással és egy csendes imával emlékeztünk a holokauszt XVI. kerületi áldozataira a volt Rákosszentmihályi vasútállomásnál, ahonnan 82 évvel ezelőtt erőszakkal bevagonírozva hurcolták a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média