Egy évvel ezelőtt hunyt el Alasdair MacIntyre skót-amerikai erkölcsfilozófus, akinek egészen sajátos életpályája a keresztény szocializmustól a marxizmuson át a klasszikus filozófiáig, majd végezetül…

„Készek vagyunk együttműködni mindazokkal, akik a békességet, a közjót, a családok megerősítését, a fiatal nemzedékek hitben való nevelését és a rászorulók segítését munkálják.”

Május 18-án a Magyar…

„Mert vannak egyenlők, és egyenlőbbek…” – de mit jelent az egyenlőség keresztény szemmel?

Május 17-én, az IDAHOBIT (a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni nemzetközi világnap) alkalmából több…

Szűrt internetszolgáltatás a pornográf tartalmak korlátozására, mert nem minden tartalom való a gyerekeknek.

Az Axioma Központ munkájának is köszönhetően 2026-tól Magyarországon kérhető a szűrt…

„A halál korábban össze tudott törni minket, de most a halál csak annyit tehet, hogy Isten talajába ültet minket, hogy valami rendkívülivé váljunk.”

– fogalmazta meg a 2023-ban, 72 évesen…

Nagy port kavart az a kijelentésünk, hogy az élet kezdetével és végével kapcsolatos kérdések nem a társadalmi egyeztetés tárgyai.

De miért gondoljuk ezt így?

Horváth Bálint kollégánk egy történelmi…

Az evangélium nem csak az egyén, de a társadalom számára is jó hír. A társadalom jobb hellyé válhat, ha azt a keresztény világképet ismerő, tudatos keresztények formálják.

Ez az a gondolat, amely…

A pornófogyasztás mozgatórugója a szégyen, és nem az élvezet.

– állítja Jay Stringer a "Kiút a nem kívánt szexuális függőségből: Hogyan nyissunk új fejezetet életünkben?" című könyvében.

A kötet magyar…

„A férj és feleség kettős egysége a gyermekkel immáron hármas egységgé alakul át. Az apa, az anya és a gyermek egy lélek és egy test: együtt bontják ki és jelenítik meg Isten képmását, amely a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média