Csak a szokásos ügymenet.


A mezőgazdasági bizottság szavazásán Magyar Péter nem vállalta fel saját előterjesztését, nem volt jelen, nem is szavazott róla, EPP-s képviselőtársai viszont megszavazták helyette. (A névtáblája mögött egy másik néppárti képviselő szavazott, ez látható a képen.)


Ebben az előterjesztésben azt javasolta egyébként, hogy legyen egy uniós program, azzal a céllal, hogy a szántóföldeket alakítsák át legelőkké. Érvelésében sajnálkozott amiatt, hogy „nem a kívánt ütemben” hagynak fel a növénytermesztéssel. Az országjárásán vajon elmondta a gazdáknak, hogy szerinte mi a kívánt ütem?


Ugyanaz az eljárás ez, mint a múlt héten. Magyar Péter előterjeszt valamit, majd nem szavaz róla, a weberi frakció viszont teszi a dolgát, és szépen megszavazza, függetlenül attól, hogy az jó-e Magyarországnak.


Ugyanezt láttuk a háborús határozat ügyében. Előterjesztőként szerepelt a neve az eddigi legsúlyosabb háborús szövegen, majd fenyegetőzve letagadta, másra kente, miközben a frakciója zokszó nélkül megszavazta.


Így néz ki a mindennapokban az, hogy a Tisza szépen beállt a sorba. S ez még akkor is így van, ha otthon folyamatosan letagadják. De hiába, ami Brüsszelben történik, már nem marad Brüsszelben.

Gerzsenyi Gabriella tovább folytatja az ámokfutását: fel akarja számolni a családi gazdaságokat!
Tudjuk jól, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt a magyar gazdákkal szemben Brüsszel oldalán áll.
👉…

Napló/2683: Lakiteleken mutatták be Pálmafy-Lőrinc István Pitutka és Fittyfiritty, a kan ördög című könyvét. A könyvbemutató során Czinege Edit beszélgetett az íróval. A könyvet Olajos István és Agócs…

Ukrajna stabilitása kulcsfontosságú, de az Európai Uniónak nem szabad felelőtlen ígéretekkel súlyosbítania a helyzetet. Az EU-s csatlakozás szigorú kritériumrendszerhez kötött.

Ma erről is…

Gratulálok Matteo Salvininek a Hunyadi János díjhoz! Kiérdemelte!

A baloldali politikai nyomás, a lejárató igaztalan perek és vádaskodás ellenére kiállt az olasz és európai érdekek és értékek mellett.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média