Ma január 6-a Vízkereszt, az epifánia ünnepe van. Ezt a napot már a régi egyiptomiak is a Nílus vizéből születő napisten, Ré ünnepeként tartották számon. A kereszténységben összetett tartalma van. Legalább hármas, ide tartozik a napkeleti bölcsek hódolata, az, hogy János, a Jordán vizében megkereszteli Jézus és Jézus és végül első csodája, amikor is a kánai menyegzőn borrá változtatja a vizet. Mint a karácsonyi ünnepkör zárópontja a háromkirályok hódolatának napja egyben a farsang kezdőnapja is A Gáspár, Menyhért, Boldizsár néven emlegetett napkeleti bölcsek, az úton járók, vendégfogadósok védőszentjei. A naphoz kapcsolódik a régi világban hosszabb ideig is elhúzódó házszentelés szokása. Ilyenkor a pap, a kántor, az egyházfi és néhány ministráns gyermek minden a településen élő katolikus hívő házához ellátogat, hogy megszentelje, alaposan megfüstölje azt. A kántor az ajtóra krétával három betűt és az éppen időszerű évszámot írja: CMB azaz „Christus Mansionem Benedicat!”, azaz: „Krisztus áldja meg e hajlékot!” – magyar nyelvterületen ez GMB-re, azaz a három király nevének kezdő-betűjére egyszerűsödött.
A 20. század elejéig a Szeged környéki falvakban, tanyákon, de még szülőfalumban Újkígyóson és a szomszédos Csanádapácán is a házszenteléskor a tiszta-szoba asztalára búzát és almát, másutt még tollat tettek, hogy szerencséjük legyen az előttük álló esztendőben termésben, jószágban egyaránt!
Középkori eredetű szokás is tartozik az ünnephez, jelesül is a háromkirályjárás hagyománya. A békés megyei Endrődön a legutóbbi időkig élő szokás szerint a házról házra járó fiúgyermekek, jellegzetes viseletdarabja volt a díszes süveg, fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag. A fönnmaradt szokásleírások egy részében már csak a szereplők elnevezése sejteti, hogy a szokás valamikor (iskolai, szerzetesi) dramatikus jellegű játék lehetett. Többnyire a 20. század közepére már csak adománykérő, ünnepköszöntő változatok maradtak fönn.
Az ezen a napon megszentelt víz elengedhetetlenül fontos szentelménye volt a régi paraszti életnek. Öreganyáink meghintették a ház ajtaja előtt a földet, hogy a gonosz elkerülje a házat, gyógyítottak vele, de még a kútba is cseppentettek belőle, hogy tiszta és jó ízű vize legyen.
A karácsonyi idő vízkereszti lezárása után, bár megkezdődik a farsang, a bálak, mulatságok, lakodalmak ideje, egyházi tekintetben pedig az évközi idő – mégis, valamiképpen csöndesség szállott a világra, a pihenés és a felkészülés csöndessége. Régen ezek a napok javarészt vastag hótakaró alatt teltek – s ha ilyenkor még friss hó is esett, azt igencsak jó jelnek tartották, mert az meleg nyarat, gazdag gabonatermést jelez. Öregapánk szerint az éjszakai, ragyogó, csillagos ég azt jelzi, hogy hamarosan még kemény hidegek várhatók.
A 20. században, amikor is az elvilágiasodás hatására, még a hívek körében is csökkenni kezdett a szenteltvíz tisztelete, népszerűsége, sok templomban kiakasztották a következő szöveget. „Ne nézz a szenteltvízre azzal a fölényes gondolattal, hogy ennek használata a múlt üres szokása, mely a mai, modern emberhez már nem méltó. Mert az olyan szentelmény, amely Isten megszentelő kegyelmét közvetítve nem csupán külső jelképe a belső lelki megtisztulásnak, hanem annak előkészítője és hatékony segítője is. Ha azt élő hittel használjuk, bizony természetfeletti javakat közvetíthet számunkra: távol tartja a gonosz lelket, és hatékonyan közvetíti Isten segítő és megszentelő kegyelmét.”
Forrás: Harangozó Imre