Magyar Péter még a vízügyi szakembereknél is jobban tudja, hogyan kell védekezni az árvíz ellen. A gyermekvédelmi szakembereknél is jobban tudja, hogyan kell egy gyermekvédelmi intézményt vezetni. A kórházigazgatóknál is jobban ismeri a kórházak működését. És természetesen egy volt alkotmánybírónál és a köztársasági elnöknél is jobban tudja, hogyan kell értelmezni az Alaptörvényt. Ő ilyen, ezt már megszoktuk. De az a stílus, amit megenged magának, ezúttal egy köztársasági elnökkel szemben, az elfogadhatatlan. Sulyok Tamás tehát nagyon jól tette, hogy határozottan kikérte ezt magának!

Az ünnepek már elmúltak, de a karácsonyfa még mindig a lakásban díszeleg

Szerintünk szedd le a fát, de ne csak azért, mert vízkereszt van!

A kiszáradt fenyő és a gyanta annyira jól ég, hogy ha…

„Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége…

️Vízkereszt napja a keresztény hagyomány egyik legősibb és legjelentősebb ünnepe.

Három eseményt állít a középpontba:
1️⃣ A napkeleti bölcsek, azaz a háromkirályok látogatását Betlehemben, amikor…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média