Tudományvallás, demokráciavallás és más világi vallások (könyvajánló)

Nyirkos Tamás: Secular Religions: The Key Concepts. Routledge, 2024.

Világi vallások? Azt meg hogy? Nyirkos Tamás, a PPKE - Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az NKE filozófia professzorának új, a nagynevű Routledge-nél kiadott kötete izgalmas témát feszeget. A vallás fogalmáról általában a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus, a hinduizmus meg mindenféle törzsi hitek jutnak eszünkbe. Holott a vallás fogalma – mint azt Nyirkos egyik kedvenc szerzője, William T. Cavanaugh amerikai katolikus teológus hangsúlyozni szokta – nem definiálható, sőt lehet, hogy nincs is ilyesmi. Mindenesetre újkori nyugati találmány, azelőtt senki nem beszélt „vallásról”.

Ha mégis használjuk, akkor két problémába ütközhetünk: vagy olyan definíciónk lesz, amibe sok minden, amit hétköznapi értelemben vallásnak tartunk, nem fog beleférni – ha például istenhitként definiáljuk a vallást, kiesik a buddhizmus –; vagy olyan, amibe olyasmik is beleesnek, amelyeket hétköznap nem tekintünk vallásnak. Így járunk, ha a vallást nem lényege szerint, hanem például funkcionálisan („társadalmi kohéziós erő”, stb.) vagy klaszterdefiníció mentén igyekszünk meghatározni. Utóbbit Nyirkos is bemutatja: van 12 sajátosság, amelyek közül bármelyik vagy valahány jellemző megléte azt indikálja, hogy vallással van dolgunk. Hát, a dolog elég problematikus. Például a nácizmus és a maoizmus több kritériumnak megfelel, mint a buddhizmus.

Gyakran hallunk is olyasmiről, hogy „valláspótlék”, „pótvallás”, „pszeudovallás”, „kvázivallás”. Ezek mind problematikus kifejezések a szerző szerint, ahogy a „szekuláris vallás” is, mivel a „szekuláris” épp a vallásostól való elkülönültet jelenti a modernitásban. Egyáltalán, a szekuláris és vallásos szféra egymástól való elkülönítése a modernitás nagy kísérlete, és eléggé nyugati sajátosság. Nyirkos rámutat a „szekuláris vallás” kifejezése definiálásának problematikájára is, de mégis azt állítja, hogy mivel az előző évszázadokban számos nagy szerző beszélt ilyesmikről, mégis van a fogalom mögött valami, rámutat egy valóságra, jelenségre, számos modern kultusz vallásos jellegére (nehéz másként fogalmazni egy ilyen recenzióban). Ezért a módszertana az, hogy csak olyan szekuláris vallásokat mutat be, mégpedig lexikonszerűen, alfabetikus sorrendben, szócikkek formájában, amelyekről már mások írtak, és nem talál fel újat.

Érdemes rámutatni arra, hogy a bemutatott „szekuláris vallások” nem feltétlen pusztán valláspótlékok, vallásutánzatok vagy ilyesmik, azaz nem pusztán van valamiféle vallási jellegű karakterük, hanem felfoghatók egy az egyben valós vallásnak is.

S hogy mi minden szekuláris vallás? Csakhogy a legmeghökkentőbbeket felsoroljam: az ateizmus, a tudomány, a demokrácia, a liberalizmus, a marxizmus, a kapitalizmus, a BLM, a mesterséges intelligencia, a kommunizmus, a konstitucionalizmus, a darwinizmus, a felvilágosodás, a környezetvédelem, a klímamánia, a fasizmus, a feminizmus, a foci, a gender, az emberi jogok, a pacifizmus, a politikai korrektség, a posztmodernizmus, a posztkolonializmus, a szocializmus, a sztálinizmus, a transzhumanizmus, a vegánizmus, a vegetarianizmus és a woke.

Gondoljunk csak bele: a tudománynak vannak „templomai”, „papjai” (a tudósok), gyakran úgy beszélünk róla, mint ami majd idővel megoldja minden bajunkat, elhozza a békét, segíti a fejlődést és haladást. Ugyanez igaz a demokráciára. És még sok minden másra. Persze a szerző időnként kritikát is megfogalmaz egy-egy szócikknél.

De a szándék egyértelmű: rámutatni, hogy sok hagyományos értelemben nem hívő ember is vallásos imádattal vesz körül valamit, hozzá kötve az élet értelmét, a haladást, kultuszt kiépítve körülötte. Elvégre nincs olyan, hogy nincs kultusz. Kell hinni valamiben.

(Megjelent a Mandiner hetilap 2024. február 20-i számában.)