Egyetlen ismerősömre emlékszem, aki ujjongott, amikor megtudta, hogy éppen horgászom.

Ültem a Kurca partján, figyeltem az úszót, mert a dévér néha szereti kibillenteni, és olyankor gyorsan be kell vágni. Persze, hogy megszólalt a telefon... Czakó Gábor vagyok, nem zavarlak, Laci? Éppen horgászom, de parancsolj! Erre Gábor azt mondta, ez az, de jól teszed, csak ennek van értelme, gratulálok! Annyira megörült a pecázásomnak, hogy el is felejtette hirtelen, miért hívott. :)

Mert ő ilyen volt. Mindig a természetességet kereste, cicomák nélkül volt egyszerre magyar, katolikus és sárközi ember. Mindig csodálattal néztem, hallgattam, mert bonyolult filozófiai, irodalmi, közéleti ügyeket érthetően, ugyanakkor roppant hatásosan magyarázott el másoknak.

Czakó Gábor ugyanakkor nem egyszerűen a rendszerváltozás egyik fontos szereplője, de remek író, tanár és pap is volt egy személyben. Számomra - és nemzedékem sok tagja számára - azon kevesek egyike, akiket feltétlenül példaképnek mondhatok. Feleségemmel igyekeztünk megnézni a Beavatás című televíziós esszéjének minden egyes adását. Bonyolult nyelvészeti okfejtéseit nem mindig értettem, és talán vitáztam is volna vele, bár például a Czuczor-Fogarasi szótár valóban felvet bennünk jogos nyelvtörténeti kérdéseket. Sokszor találkoztunk társaságban. Ott voltam akkor is, amikor egyik folyóiratunk alakuló ülésén azt mondta a miniszterelnöknek, hogy szép és jó, hogy a kormány fontosnak érzi ezt az ügyet, de nem szabad elfeledkezni a vidéki irodalmi folyóiratokról sem. Hiába olvassák ezeket kevesen, mégis értéket teremtenek, nem lehet az alkotókat, szerzőket magukra hagyni.

Mint általában mindenben, Gábornak ebben is igaza volt. Szeretettel emlékszem rá. Írásai, teóriái, szépirodalmi, filozófiai látleletei itt maradnak velünk, amíg a Kárpát-medencében magyarul értenek az emberek.

Most nem mondok többet, mást, mert igazából nem is lehet.

Isten veled, Gábor! Isten a kebelén őriz, ebben bízhatunk.