Részlet Szabó István író Győri Jánosnak írt levéléből (1971):

"Kedves Jancsi! A Szépirodalminál megjelenő (ha megjelenő) könyv elé igen nagy aggodalommal nézek. Úgy várom, mint valami közelgő szerencsétlenséget. Ha volt még valami írói rangocskám, akkor ez a könyv úgy eltemeti örökre, mint a Don-kanyar bakáit a hó. Színvonalában egyenetlen, igen sok darabja korszerűtlen, naturalista, ráadásul paraszt: ki a fenét érdekel manapság ez a témakör? A parasztságot mint osztályt összezúzták, szétzüllesztették. Mégiscsak ez volt a nemzet alapja. Ne hidd, hogy retrográd nézeteket hirdetek, de a kollektivizálás egészen mást hozott, mint amit vártunk. Az egyénileg gazdálkodó falu közösségibb volt, mint a mostani, látszólag közösen gazdálkodó, de egyedeiben önzően magába fordulót sz-tagság. Ha ehhez a témához nyúlnék, a hazai szocializmus alapjait támadnám meg. Ez nincs szándékomban. Maradnak tehát a periferikus, súlyos ügyeket nem bolygató témák, s így lesz a felelős íróból szórakoztató iparos. (...) ez a se nem kommunista, se nem szociáldemokrata stáb minden alkalommal földühít, ha látom, hogyan posványosítják el a magyar szellemi életet. Működésük veszélyes és jól átgondoltan nemzetellenes, hosszú távra szóló manipulálást érzek benne. Úgy érzem, jogosan beszélhetek bűneikről, mert egyrészt valóban a népből jöttem, másrészt mint író a nemes baloldalhoz tartozom, ez magától értetődő. Ezért fáj, hogy ebben a menetben a polgárság kiütéssel győzött."