️ Szeptembertől továbbra is minden tárgy bevihető lesz az iskolába, ami a tanulást segíti, de az nem, ami a tanulást akadályozza, vagy a diákok testi épségét veszélyezteti.

Társadalmi egyeztetésre bocsájtotta a kormány az iskolákba be nem vihető, illetve korlátozottan bevihető tárgyakról szóló jogszabály tervezetet. A javaslat szerint szeptembertől tilos lesz olyan tárgyat az iskolába bevinni, ami a közbiztonságra veszélyes, amit a Büntető törvénykönyv, illetve a szabálysértési jogszabály tilt, valamint ami 18 éven aluliaknak nem értékesíthető. Nem tiltott, de használatukban korlátozott tárgyak lesznek a mobiltelefonok és más okoseszközök. A jogszabály betartatásáról az iskolának kell gondoskodnia, a pedagógus ezért jogosult lesz a jogszabály betartásának ellenőrzésére.

️ A bőnyi iskolai késelési eset is rámutatott, hogy szükséges olyan jogszabályt alkotni, ami segít megakadályozni a hasonló tragédiákat. A jogszabály tervezet szeptembertől felhatalmazza a pedagógusokat, hogy ellenőrizzék, behozott-e a diák magával az iskolába közveszélyes eszközt. Ez az új rendelkezés diákok és tanárok biztonságát szolgálja. Az iskolában a gyerekeknek biztonságban kell lenniük, ezt a jogszabályoknak is elő kell segíteniük.

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás támasztja már alá, hogy a diákok iskolai figyelmére, koncentrációjára, teljesítményére egyértelműen rossz hatással van a korlátlan iskolai mobiltelefon használat. Kevésbé tudnak figyelni a tanárra, a tananyagra az órán, ha közben a mobil náluk van, vagy akárcsak a táskájukban hever.

A korábbiakban a kormány digitális konzultációt folytatott le. Ebben a tanárok és igazgatók többsége szükségesnek tartotta az iskolai mobilhasználat szabályozását, mert a mobil eltereli a diákok figyelmét. Elmondható, hogy sokszor nehezíti meg a tanárok oktató munkáját, ha a diákok figyelmét a mobiltelefonokon futó alkalmazások elvonják. Nehezebb a tanárnak úgy fenntartani a diákok figyelmét 45 percen át a tanórán, ha közben vagy akárcsak az óraközi szünetekben a diákok az ingergazdag mobiljaikon függenek.

Fontos ugyanakkor, hogy természetesen megmarad a diák lehetősége a mobil használatára az iskolaidő előtt vagy után, szükséges esetben a szüleikkel a kapcsolatot ezen keresztül is tarthatják, illetve ha a tananyag elsajátításához a mobil is szükséges, akkor a tanár engedélyével bevihetik tanórára is a mobilt. Amikor tehát az okoseszköz a tanulást szolgálja, akkor a diákok használhatják, de amikor a tanulást akadályozzák, akkor nem. A szabályozásra az iskolai teljesítmény javítása érdekében van szükség.

A magyar tudományos kutatások mellet az UNESCO és az ENSZ kutatásai is igazolják, hogy a túlzott mobiltelefon használat csökkenti az oktatási teljesítményt. Franciaország, Hollandia, Olaszország, Szlovákia és Anglia már határozott lépéseket tett a mobiltelefonok kiszorítására az iskolából.

Az iskolai mobiltelefon használat visszaszorítása az iskolai internetes zaklatások, cyber-bullying esetek számát is csökkenti.

️ A mobilok, laptopok, táblagépek használata az iskolában a diákok tanulását kell, hogy szolgálják, és nem a figyelmük elterelését a tanulásról.

Zelenszkij azt mondja egyik nap, hogy Putyinnak „meg kell jelennie” az általa szervezett „második békecsúcson” (az elsőből „ki lett felejtve”), majd azt nyilatkozza másik nap, hogy addig marad Ukrajna…

Eljött a másik barlangjába. Tisztelet!
Foci, stadionok, sport ft. politika, szenvedély, VAR, Szoboszlai.
Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője a Bezzegben.
Mert vannak közös pontok.
Bezzeg | szombat
Ui:…

„Bocs a tavalyiért!”A Herendi Porcelánmanufaktúrával együttműködve különleges, a Herendi termékein látható motívumokkal díszített bukósisakban áll rajthoz a Magyar Nagydíjon ️ Lando Norris, a Mclaren…

9️⃣6️⃣ éve született Budai II. László olimpiai bajnok labdarúgó ️, az Aranycsapat jobbszélsője.

4x Magyar bajnok: 1950 ősz, 1951/52, 1953/54, 1954/55
3x Magyar bajnoki ezüstérmes: 1951, 1953, 1957/58�…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média