Gratulálunk!

KITÜNTETETT TATABÁNYAI ÉLETMENTŐ

A rendőrségre január 30-án kora este tett bejelentést egy nő, és arról értesítette a rendőröket, hogy öccse a tatabányai lakásában éppen öngyilkosságra készül. A mentőszolgálat munkatársai kimentek a megadott címre, de a férfi nem engedte be őket a negyedik emeleti lakásba. Sőt, azzal fenyegetőzött, hogy ha valaki megkísérli ezt, kiugrik az ablakon.

Ekkor lépett a történetbe a tevékenységirányítási központ ügyeletese, Tóth Andrea főtörzszászlós, aki telefonon vette fel a kapcsolatot az öngyilkosságra készülő férfival. Azt mondja, hosszú rendőrségi munkája során számos hasonló esettel találkozott, van némi tapasztalata abban, hogyan kell cselekedni ilyen helyzetben. 1995 óta hivatásos rendőr, dolgozott közterületen, volt nyomozó, és tizenkét éve végzi az ügyeleti munkát.

– Bár kollégáim is hívták telefonon, hogy segítséget nyújtsanak neki, de a férfi senkivel sem volt hajlandó kommunikálni – magyarázza Tóth Andrea. – Szerencsére velem szóba állt, és ez az első lépés volt a siker felé. Többször mondták korábban, hogy megnyugtató a hangom, talán ezért volt hajlandó beszélni velem, talán egy nyugodtabb pillanatát fogtam ki, nem tudom. Az biztos, hogy nem szakította meg a vonalat, így volt alkalmam elmondani neki, hallottam, hogy magánéleti problémája van, szeretnék segíteni, ha megengedi. Azt nem mondtam, hogy rendőr vagyok, igaz, ő sem kérdezte, mindenesetre beszélgetni kezdtünk. És ha eltelik egy-két perc, ő pedig nem bontja a vonalat, akkor arra is van esély, hogy hosszabban tudunk beszélni a gondjairól, én pedig megnyugtathatom őt valamennyire. Számos hasonló esettel találkoztam, jó néhány embert csillapítottam le ilyen helyzetben. Olyanokat, akik ugyancsak párkapcsolati gondok miatt akartak véget vetni az életüknek, más munkahelyi, illetve egészségügyi bajai miatt. Felajánlottam a férfinak, hogy beszélgessünk személyesen, úgy mégiscsak más, mint telefonon keresztül. Beleegyezett, én pedig mondtam neki, hogy ne ijedjen meg attól, hogy engem rendőrök fognak odavinni hozzá. Ő ezt megértette, de kikötötte, hogy csak engem enged be a lakásba. Végül odaérkeztünk a házhoz, ahová már a járőr kollégákkal együtt mentünk be.

A férfi ajtót nyitott, de úgy mögötte, hogy Tóth Andrea csak félig látta, márpedig az ajtó mögötti kezében lehetett volna akár fegyver vagy kés is. Amikor aztán az ajtó egy kicsit jobban kinyílt, Tóth Andrea félreállt, és a járőrök egy szemvillanás alatt bementek a lakásba, ahol megbilincselték a zavartan viselkedő férfit. A lakásban üres gyógyszeres üvegek, gyógyszeres levelek voltak, és még egy búcsúlevél is. Mindebből az derült ki, hogy a 46 éves tatabányai férfi komolyan gondolta, amit tervezett. Végül – elsősorban a tevékenységirányítási központ ügyeletesének köszönhetően – sikerült megakadályozni, hogy kárt tegyen magában. A férfit a mentősök kórházba vitték. Tóth Andrea főtörzszászlóst pedig példamutató szolgálatellátásáért Boross Zoltán László ezredes, megyei rendőrfőkapitány ünnepélyes állománygyűlés keretében elismerésben részesítette.
TRENCSÉNYI ZOLTÁN
FOTÓ: RENDŐRSÉG

️ a dollármédia megpróbálta, nem jött össze ez sem.

az mindenkinek megvan, hogy a 444-es Rényi nagyapja 1956-ban (!) lett a Népszabadság főszerkesztő-helyettese? szerintetek mennyire kellett…

Amikor a baloldal a rossz kormányzásának következtében nehéz helyzetbe került, azonnal a legkiszolgáltatottabbakon, azaz az időseken akart spórolni, ezért elvette tőlük a 13. havi nyugdíjat.

Ezzel…

Ez a magyar kormány, soha nem áldozza fel a magyar érdeket a szomszédos népek, nemzetek érdekei miatt.

Az a Kolozsi Ádám próbálja a mocskos lábát törölgetni Bayer Zsoltba, akiről a következő lényeges információt kell mindenképpen tudnunk:

Édesanyja leánykori neve: Lendvai Ildikó

Aki - ellentétben Bayer…

A Magyar-Török Kulturális Évad tekintetében részletgazdag egyeztetést tartottunk V. Németh Zsolt államtitkár, miniszterelnöki biztos, Antal Andrea a Hungarikum Főosztály vezetője, Igyártó Gabriella a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média