A Nemzeti Pedagógus Kar Budapesti Szervezetét és Intézményvezetői Tagozatát látta ma vendégül a Szerb Antal Gimnázium. A félnapos szakmai konferencia az oktatásügy jelenlegi kihívásaira, az átalakítás okozta újdonságokra kívánt választ adni, az új tanulási rendszerek, friss elméletek megvitatása mellett.

Önök tudták egyébként, hogy a Szerb Antal Gimnázium már az igen előkelő, huszonötödik helyen áll a középiskolák egymás közötti rangsorában? Igazán impozáns teljesítmény, az egészen kiváló tanári kar szakmai felkészültségét talán csak az elhivatottságuk múlja felül.

Gratulálok Szepesi Gábor igazgató úrnak, talán nem véletlenül esett a Szerb Antal Gimnáziumra a választás, amikor a pedagógusszakma krémjét megmozgató rendezvény helyszínét keresték. Az önkormányzat is igyekszik kivenni a részét a feladatokból, ígérhetem, ezentúl is minden tőlünk telhető segítséget megadunk a kerületi iskoláknak és a Tankerületnek.

Összevont poszt

Az első zebrám. Az állatkerttel már tárgyalásban vagyok a másodikról.

Igazán csattanós válasz!

Az első zebrám. Az állatkerttel már tárgyalásban vagyok a másodikról.

Ennyi.

Az első zebrám. Az állatkerttel már tárgyalásban vagyok a másodikról.

A Balaton Fejlesztési Tanács döntése szerint a Balaton térségében több mint 100 szolgálati lakás alakítható ki.

Szigliget és Badacsonytomaj után a második körös döntésben Monostorapáti 28,5 millió…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

777

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média

888