Darut daruzni nem önmegsemmisítő ellentmondás, nem vertikális torlódás, és semmiképp sem fogalmi helybenjárás. Kőkemény feladat, fontos beavatkozás, olyan ténykedés, amiről majd’ negyedszázad múltán is lehet, és érdemes beszélni.

Minden kollektívában előkerül a múlt, emberi vonás emlékezni. Közösségi műfaj is lehet, feleleveníteni egymásnak, pláne: elmesélni az újaknak az ezért, vagy azért különlegesebb, csiklandó, vagy csikorgó epizódokat.

Hősieset, „na, akkor majdnem…” meg „azt hittem, hogy ott… -kategóriásat”, aztán szépet, meg csúnyát, ami azóta megszépült.
„Emlékszel, amikor a kordon volt a párna, úgy aludtunk?”
Ki ne emlékezne ilyenre.
„Megvannak még a képek? A daruborulásnál volt, nem? A Kemecseiék voltak kint, kétezerkettőben, nem?”

De. Akkor volt. 2002 szeptember kilencedikén, hétfő délután egy férfi telefonált be a debreceni tűzoltólaktanyába. Beszédmódja, és közlése tartalma nagyon nem volt harmóniában egymással; végtelenül higgadtan, tagoltan, érthetően, mindenféle érzelmi felindulás nélkül közölte, hogy a hajdúsági megyeszékhely belvárosában, a Piac utcában egy daru munka közben, terhelésével, kezelőjével együtt rádőlt egy épületre. 😮

Olyan zavarbaejtő nyugodtsággal beszélt, hogy a tűzoltók először beugratásra, rossz viccre gondoltak, ám a protokoll szerint azonnal elindultak a mondott helyszínre. Közben több telefonhívás is ráerősített a jelzésre, majd maga a kivonuló raj is látta: minden úgy történt, ahogyan elmondták, a sarki épület felújításán dolgozó daru ráborult a ház homlokzatára, illetve az előtte felhúzott 14 méteres állványra.

Mint utóbb kiderült: egy homokkal és betonnal megrakott, mintegy 1️⃣0️⃣-1️⃣5️⃣ tonna súlyú konténer emelése közben billent fel, a helyzet kezeléséhez szükség volt az összes szolgálatban lévő debreceni tűzoltóra.

Elsőként egy egység a daruban rekedt kezelőket szabadította ki, mások az épületet, és környékét tették biztonságossá. Vissza kellett bontani az életveszélyesen meglazult homlokzatrészeket, szintúgy a roncsolt állványzatot, aztán darabolni a kapitális építőgépet, mivel máshogy nem tudták leemelni az épületről.

Ekkor érkezett a darut daruzó másik daru, egy kamionplatformon mozgó, szintén jókora mobileszköz, amely felemelte elalélt géptársát, jócskán, és hosszasan kijutott azonban a kétkezi erőfeszítésből is a tűzoltóknak ezután is.

A tűzoltók váltott csoportokban serénykedtek, hogy Debrecen főutcáját reggelre megnyissák, hiszen a baleset miatt a belvárost a Széchenyi és a Szent Anna utca között lezárták, a villamos- és mindennemű gépjárműforgalom reggelig szünetelt.

Szinte folyamatosan lifteztek az emelőkosarak, aki épp nem egy lángvágót, feszítővasat, vagy egy kötélvéget tartott a kezében, az megpihent a következő váltásig, praktikus egyszerűséggel a munkaterület tőszomszédságában.

Hát, most már ti is tudjátok: így éjszakáztak Kemecseiék kétezer-kettőben, a daruborulásnál, a Piac utcában.

Fotók: Hajdú-Bihar VMKI archívum