Nézzünk a szavak, mondatok mögé, lássuk meg a valódi mélységet bennük.
Sokan és sokszor mondjuk, hogy „de én mindent megtettem valakiért, hogy én mindent feláldoztam és végsőkig küzdöttem valamiért.”…
Egy éve történt…
🙏Hittünk egymásban, hittük, hogy fel vagyunk készülve. (Moldován András)
🙏A „katasztrófa”, „tragédia”, stb. szavak hétköznapi használatát elhagytam. Már tudom a valódi jelentésüket. (Tátrai János)
🙏Nem számítottam rá, hogy mellettem egy ránk vigyázó katona siratni fogja a betemetett családját. (Pinkóczi Tamás)
🙏Megtanultam törökül, azt, hogy "Hallod a hangomat?" (Fegyverneki Máté)
🙏A lelkem egy darabját hagytam ott. (Papp Zoltán)
🙏Ne tekintsetek rám hősként, az én lelkemet inkább a tehetetlenség érzése nyomta. (Murat Kerse, önkéntes tolmács)
🙏 „Ezek között a körülmények között korántsem mindegy, hogy kik vannak a hátam mögött, amikor felmegyek a romra! Minden pillanatban éreztem, hogy köztük biztonságban vagyok, bízhatok bennük” (Leczki Sarolta)
🙏 „A "régi énem" egy részét ott hagytam, átértékeltem a "hétköznapi dolgokat" (Papp János)
Egy évvel ez előtt, február 6-án a HUNOR Mentőszervezet ötven tagja, két személykereső kutyával, illetve a Magyar Honvédség ötfős orvoscsoportjával, a TEK speciális, tizenhat fős egységével, illetve a Budapesti Műszaki Egyetem három statikusával kiegészülve egy héten át mentette Antakya-ban a törökországi földrengés során romok alá szorult túlélőket, illetve emelte ki az áldozatokat.
Tizenhét embert mentettek ki, és… amit azóta már tudnak, a saját életszemléletük is megváltozott ezáltal.
A hat nap, hét éjszaka történetét, és a fiúkkal készült beszélgetéseket itt olvashatod újra👇:
https://www.katasztrofavedelem.hu/application/uploads/magazin/public/2023/03/
A videót szerkesztette: Dóka Imre tűzoltó őrnagy