“Az első ötlet sztárjában, Stephen Grahamben merült fel, miután sok szomorú, erőszakos bűncselekményt követtek el. 2021-ben Graham szülővárosában, Liverpoolban egy 14 éves fiú halálosan megkéselte a 12 éves Ava White-ot.
2023-ban a 15 éves Elianne Andamot konyhakéssel támadta meg a 17 éves Hassan Sentamu egy Croydon bevásárlóközpont előtt.”

Az interjúrészletet a Guardian hozta le.

Hassan Sentamu pedig egy 17 éves ugandai.
Majdnem felnőtt.
Komoly bűnlajstrommal rendelkezik.
A legkevésbé sem egy bűntelen, angyalarcú, 13 éves, fehér fiúcska, akit Andrew Tate tett gyilkossá.

Az alkotó mondja, tehát nem a gaz jobbos média, nem a Mandiner, nem az Origo, hanem az egyik ötletgazda, az egyik alkotó, az egyik főszereplő ; Stephen Graham.

Ezt csak azért írtam le, mert az szélbalos ügynöksajtó (Telex444) már a második cikket hozza le arról, hogy aljas rágalom, hogy a Kamaszok című sorozat gyilkosát a a 17 éves ugandai származású Hassan Sentamuról mintázták, miközben a fenti interjúrészletet részben vagy teljesen elhallgatják.

A Telex teljesen, a 444 maszatol.

Szóval gyerekek!

Hazudozhattok össze-meg vissza, csak az van, hogy maga az alkotó -tehát nem az x-en posztoló jobbos véleményvezér- hanem Graham nyilatkozta le a saját szájával, hogy többek között a croydoni esetből inspirálódott.

Igen, valóban említ egy Liverpooli gyilkosságot, csak ott az elkövetőről semmit sem tudunk.

Az angliai késes-savas támadások statisztikáit böngészve persze van némi esély arra, hogy egy hófehér bőrű, középosztálybeli kisfiú volt az elkövető -mondjuk 0.000001 százalék,- ennek ellenére egy igen komoly összegben mernék fogadni, hogy Liverpoolban is egy setétebb pigmentációval, valamint migrációs háttérrel bíró bandatag volt gyilkos.

A Netflix szokás szerint felcserélte a színeket, előszeretettel tesz ilyet, csak általában a hős fehérből varázsol feketét.
Most ez fordítva történt.
Hogy miért?
Azt mindenki pontosan tudja.
Az ügynökök is.

Petike újra tátott szájjal szaladt az erdőbe.
Steiner Attila a Fidesz hegyvidéki választókörzetének elnöke üzent Petikének, aki egyéni indulásával vergődik:

“Évtizedek óta jól ismerjük egymást és…

Deák Dániel: “Amerikában nagy botrány lett belőle, hogy az amerikai nemzetbiztonsági vezetők véletlenül (vagy direkt és így akartak üzenni) bevették egy chatcsoportba a The Atlantic nevű baloldali lap…

️Pontosan ezért mondjuk, hogyha a GYEREKRE valami veszélyes, akkor azt korlátozni kell️Az nem lehet, hogy a szülő csak döbbenten nézi, hogy mi zajlik az iskolában és az…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média