November 9-én, kedden Brüsszelben is bemutatják az Elk*rtuk című magyar játékfilmet a Polgári Magyarországért Alapítvány Brüsszeli Képviselete és a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság szervezésében.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerint különös jelentősége van a brüsszeli premiernek, hiszen "itt állandóan a jogállamiságról próbálnak kioktatni minket". "Ugyanakkor 2006-ban a baloldali kormányfő, Gyurcsány Ferenc parancsára rendőrcsizmák tiporták a jogállamiságot hazánkban, az akkor már uniós tagállam Magyarországon" - tette hozzá.

Szavai szerint "Brüsszel urai, a 'jogállamiság' élharcosai és az európai baloldal aktivistái azonban fülük botját sem mozdították. Ha kicsit is érdekli őket a jogállam valódi védelme, akkor jöjjenek el megnézni a jogállamiságra brutálisan rátámadó Gyurcsány-féle tömeges rendőrterrort bemutató filmet".

️Napok óta nem reagál érdemben az Index.hu Lakatos Márk pedofilmentegetős műsorára

Tegnap és tegnapelőtt több alkalommal is írtam az esetről, de úgy tűnik, az Indexnek és Lakatosnak még mindig rendben…

Magyarország rendelkezik a legfelelősebb költségvetéssel a régióban!

A legtöbb kormány jellemzően többet költ, mint amennyi bevétele van, azaz deficites a költségvetése. Mérsékelt hiány esetében nincs…

Pillanatképek Ruandából - 3., utolsó nap

Sokatok kérték, legyen több Ruandáról.

Íme, a harmadik nap! (Beszámolóim minden egyes napról visszakereshetőek.)

✌️

Hogyan csináljon h@lyét magából az uniós elit Itt van egy szép példa!

Jó sokszor elmondta az elmúlt hetekben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy falakra, szögesdrótkerítésekre nem…

️Jövőre 20%-kal emeljük a minimálbért!
☝️ Így 2022. január 1-től magasabb lesz a minimálbér, mint 2010-ben, Gyurcsányék idején az átlagbér volt.
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Ennyi.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média