Forsthoffer Ágnes pellengérre állította a sokat hiányzó képviselőket, már-már osztályfőnöki szerepbe helyezkedve kéri számon rajtuk távolmaradásukat.

Különös ezt annak a pártnak a képviselőjének felvetni, akinek pártelnöke korábbi munkahelyén, az Európai Parlamentben a szavazások alig 2%-án vett részt.

A képviselők munkája nem merül ki a parlamenti üléseken való részvételben és mivel a mi képviselőink nem csak Facebookon tartanak kapcsolatot az emberekkel, munkájuk jelentős része a
választókerületükhöz is kötődik. Emellett képviselőink sok esetben ellátják az Országgyűlés nemzetközi képviseletét is, ahogyan ez történt ezen a héten 4 képviselőnk vonatkozásában (Európa Tanács és Európai Parlament), akik ezért az eheti, intenzív szavazásokat tartalmazó héten az Országgyűlés vezetősége számára is ismert és már előzetesen is igazoltnak tekintett okokból voltak távol az üléstől.
Bízunk benne, hogy a következő statisztika közlésénél Forsthoffer Ágnes ezeket a részleteket is bemutatja majd.

Bár most rekkenő a hőség , mégis sötét viharfelhők gyülekeznek a magyar gazdák feje felett ! Az új kormány az Alaptörvény 17.módosítására készül melynek egyik legérzékenyebb pontja a Földforgalmi…

Ma még 595-ért tankol, aki nyaralni indul! Amint kihirdetik a Tisza által megszavazott törvényt, búcsút inthetünk a védett árnak. Sok kúton jönnek a 620-as és 630-as árak

ABSZOLÚT MEGSZORÍTÁS!

️Az Orbán-kormány korábban kárenyhítő támogatási programot indított a független, családi benzinkutak megsegítésére a védett üzemanyagárak miatt kialakult veszteségek enyhítésére.
A Tisza-kormány…

A magyar nemzeti lobogót a jogszabályok is védik, hiszen ez a nemzeti jelképünk, épp ezért nem lehet meggyalázni a magyar nemzeti lobogót. Ha valaki például a Dunába dobja, az a nemzeti szimbólumok…

Magyar Péternek tegnapi méltatlan nyilatkozataira válaszul küldöm ezt a videót.
Az ügyet lezárjuk, az igazságot pedig feltárjuk!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média