Soha ne feledjétek mert ő maga mondta, ez “abszolút filmszínház”! Terelés, terelés, terelés. Aki hosszabb időt vesz arra igénybe, hogy egy olyan döntésen lovagoljon ami nem is az övé, az csak Magyarnak kedvez.
A tiszásokat és a Tisza szimpatizánsokat pedig ez nemhogy meghatná, hanem még örülnek is neki!
Görgess tovább!
Sulyok Tamás azt írta, miután aláírta az elmozdításáról szóló törvényt: „Az 1956 örökségéből a rendszerváltáskor létrejött demokratikus jogállam ezzel megszűnt. Megszűnt egyúttal a köztársasági elnök…
Sulyok Tamás inkább aláírta az eltávolítását lehetővé tevő Alaptörvény-módosítást, mint hogy megsértse a törvényt. Ezzel is azt bizonyította, hogy méltó volt a köztársasági elnöki tisztség betöltésére…
Orbán Viktor is reagált Sulyok Tamás elmozdítására. A Fidesz elnöke szerint az Alaptörvény módosításával és a köztársasági elnök elmozdításával Magyarország új korszakba lépett.
Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amely megszünteti köztársasági elnöki megbízatását. Az államfő videóüzenetben jelentette be döntését, hangsúlyozva: a hatályos Alaptörvény alapján…