A Greenpeacenek nem hiszünk, amikor azt mondja nincs gond az akkugyárban. Magyar jobba tudja. A lényeg az Orbán-Sulyok takarodj!

A Greenpeacenek nem hiszünk, amikor azt mondja az azbesztosz…

Sulyok Tamás inkább aláírta az eltávolítását lehetővé tevő Alaptörvény-módosítást, mint hogy megsértse a törvényt. Ezzel is azt bizonyította, hogy méltó volt a köztársasági elnöki tisztség betöltésére…

Orbán Viktor is reagált Sulyok Tamás elmozdítására. A Fidesz elnöke szerint az Alaptörvény módosításával és a köztársasági elnök elmozdításával Magyarország új korszakba lépett.

Úgy fogalmazott: „ma…

Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amely megszünteti köztársasági elnöki megbízatását. Az államfő videóüzenetben jelentette be döntését, hangsúlyozva: a hatályos Alaptörvény alapján…

„Középiskolai tanárként én nem támogatom a választójog korhatárának csökkentését!” - írja az egyik tanár Lannert Judit bejegyzése alatt, amelyben az oktatási miniszter kiáll a választójog korhatárának…

Felháborító!
Miniszterelnök úr Facebook oldalát meghekkelték a sötétben bujkáló ellenforradalmárok!
Ne hagyjuk, hogy így gúnyolódjanak Péteren!
Ez már túlmegy minden határon!
Elég volt!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média