„Középiskolai tanárként én nem támogatom a választójog korhatárának csökkentését!” - írja az egyik tanár Lannert Judit bejegyzése alatt, amelyben az oktatási miniszter kiáll a választójog korhatárának 16 évre történő csökkentésével. A üzenetét így folytatja: „a diákok többsége még 18 évesen sincsen tisztában alap politikai kérdésekkel, fogalmakkal. Általában nem tudják, hogy hány parlamenti párt van, vagy mennyi képviselő. Nem tudják, hogy kik alkotják a kormányt, max 2-3 minisztert tudnak megnevezni. Fogalmuk sincs, hogy ki a legmagasabb közjogi méltóság, ill. 10-ből 9-en a miniszterelnököt jelölik meg (aki amúgy a harmadik a sorban!) Sokaknak nem világos az EP választás és az országgyűlési választás közötti különbség. Híreket nem olvasnak, nem követik a közéleti eseményeket. Ami esetleg eljut hozzájuk vmilyen közösségi médián keresztül, arról legalább már hallottak. Nem látnak (politikai) összefüggéseket, sokan azt sem tudják, hogy a saját településükön, vagy épp kerületükben ki a polgármester. A legtöbb 18-20 éves fiatal arra szavaz, akire a szülei/barátai. Itt szó sincs önálló, felelősségteljes döntésről. 16 évesen még kevesebb esélyt látok erre. Nyilván vannak olyan fiatalok is, akik teljesen képben vannak politikailag és napi szinten követik az eseményeket, de a döntő többség nem ilyen.”

Egy másik tanár így fogalmaz: „Esküszöm, le vagyok döbbenve. A fiatalokat én mindig komolyan veszem, én se voltam olyan régen fiatal. De könyörgöm, hol voltam én a felelős döntéshozataltól 16 évesen? Vagy akármelyik barátom vagy most a gyerekeim meg a barátai… még alap dolgokban fogni kell a kezüket. Semmi élettapasztalat, a világképük még nem állt össze. Érzelmi és hangulat-ingadozások, szorongások, extrém kísérletezések jellemzik ezt az életkort. 25 éves korukig ráadásul még érik az agyuk, főleg a prefrontális kéreg. Hagyjuk már őket először felnőni!”

Egy harmadik pedig ezt írta: „Kedves Judit! Nézzék meg kérem, hogy hogyan változtak az elmúlt 10-20 évben az emberek érési szakaszai. Régen egy 16-18 éves ember már felelősség teljes embernek kezdett számítani, hiszen az érési és szociális szakaszai már itt tartottak. Napjainkban a kamaszkor a húszas éveinek közepén zárul le. Ajánlom figyelmébe a generáció kutatók tanulmányait.”

Felháborító!
Miniszterelnök úr Facebook oldalát meghekkelték a sötétben bujkáló ellenforradalmárok!
Ne hagyjuk, hogy így gúnyolódjanak Péteren!
Ez már túlmegy minden határon!
Elég volt!

Szóval, ha jól értem, ez a csúnya, gonosz Orbán kormány azt az aljas csapdát állította a mi szőke lovunknak fehér hercegen, a próbaverziós diktátornak, méltóságos miniszterelnök urunknak, hogy annyira…

️ Tik-tak…Tik-tak. Az idő megy, az árak viszont emelkednek de a kávés influenszerkedés nem áll le. Magyar Péter milliomosként kávézgat mi pedig fizetjük a magasabb üzemanyagot.
Inkább ezzel kellene…

☝️Szűcs Gábor után szabadon emlékeztessük Magyar Pétert kicsit, hogy adót kellene csökkenteni az üzemanyagoknál, hogy megállítsa a drasztikus áremelkedést!
Tudod kedves Péter, kevesebb fészbuk poszt,…

Ez a 4 év szükségszerűen kell ahhoz, hogy a buták, irigyek, bosszúállók, képességtelenek, haszonlesők rájöjjenek, nem is volt olyan rossz az elmúlt 16

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média