Sulyok Tamás inkább aláírta az eltávolítását lehetővé tevő Alaptörvény-módosítást, mint hogy megsértse a törvényt. Ezzel is azt bizonyította, hogy méltó volt a köztársasági elnöki tisztség betöltésére.
Szégyen azokra, akik ezt kikényszerítették, és ezzel megkezdték a magyar demokrácia lebontását.
Ma ledőlt az utolsó gát, Magyarország elesett.
Az önkény immár nem puszta fenyegetés, hanem valóság. Ha ezt meg lehetett tenni a köztársasági elnökkel, akkor holnap már senki sem érezheti magát biztonságban.

Isten óvja Magyarországot!

Orbán Viktor is reagált Sulyok Tamás elmozdítására. A Fidesz elnöke szerint az Alaptörvény módosításával és a köztársasági elnök elmozdításával Magyarország új korszakba lépett.

Úgy fogalmazott: „ma…

Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amely megszünteti köztársasági elnöki megbízatását. Az államfő videóüzenetben jelentette be döntését, hangsúlyozva: a hatályos Alaptörvény alapján…

„Középiskolai tanárként én nem támogatom a választójog korhatárának csökkentését!” - írja az egyik tanár Lannert Judit bejegyzése alatt, amelyben az oktatási miniszter kiáll a választójog korhatárának…

Felháborító!
Miniszterelnök úr Facebook oldalát meghekkelték a sötétben bujkáló ellenforradalmárok!
Ne hagyjuk, hogy így gúnyolódjanak Péteren!
Ez már túlmegy minden határon!
Elég volt!

Szóval, ha jól értem, ez a csúnya, gonosz Orbán kormány azt az aljas csapdát állította a mi szőke lovunknak fehér hercegen, a próbaverziós diktátornak, méltóságos miniszterelnök urunknak, hogy annyira…

️ Tik-tak…Tik-tak. Az idő megy, az árak viszont emelkednek de a kávés influenszerkedés nem áll le. Magyar Péter milliomosként kávézgat mi pedig fizetjük a magasabb üzemanyagot.
Inkább ezzel kellene…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média