Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amely megszünteti köztársasági elnöki megbízatását. Az államfő videóüzenetben jelentette be döntését, hangsúlyozva: a hatályos Alaptörvény alapján…
Orbán Viktor is reagált Sulyok Tamás elmozdítására. A Fidesz elnöke szerint az Alaptörvény módosításával és a köztársasági elnök elmozdításával Magyarország új korszakba lépett.
Úgy fogalmazott: „ma ledőlt az utolsó gát”, az önkény pedig már nem csupán fenyegetés, hanem valóság. Szerinte ha a köztársasági elnökkel ezt meg lehetett tenni, akkor holnap már senki sincs biztonságban.
Bejegyzését azzal zárta: „Isten óvja Magyarországot!”
Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amely megszünteti köztársasági elnöki megbízatását. Az államfő videóüzenetben jelentette be döntését, hangsúlyozva: a hatályos Alaptörvény alapján…
„Középiskolai tanárként én nem támogatom a választójog korhatárának csökkentését!” - írja az egyik tanár Lannert Judit bejegyzése alatt, amelyben az oktatási miniszter kiáll a választójog korhatárának…
Szavak nincsenek arra, ami jelenleg zajlik..
Felháborító! 






Miniszterelnök úr Facebook oldalát meghekkelték a sötétben bujkáló ellenforradalmárok!

Ne hagyjuk, hogy így gúnyolódjanak Péteren!
Ez már túlmegy minden határon!
Elég volt!
Sokszor a világ előtt jártunk!
Szóval, ha jól értem, ez a csúnya, gonosz Orbán kormány azt az aljas csapdát állította a mi szőke lovunknak fehér hercegen, a próbaverziós diktátornak, méltóságos miniszterelnök urunknak, hogy annyira…
️
️
️ Tik-tak…Tik-tak. Az idő megy, az árak viszont emelkednek de a kávés influenszerkedés nem áll le. Magyar Péter milliomosként kávézgat mi pedig fizetjük a magasabb üzemanyagot.
Inkább ezzel kellene…
Sulyok Tamás aláírta az elmozdítását jelentő törvényt!
Ez bizony hatalmas csalódás...
️
Sebastian Kurz egyelőre vonakodik, de készen áll.