A mai napon, a magyar egészségügy világnapja alkalmából tisztelettel szeretnék köszönetet mondani az egészségügyben dolgozóknak az elkötelezett munkájukért, áldozatos helytállásukért és gondoskodó odaadásukért.

Kívánok jó egészséget, kitartást és sok erőt munkájuk elvégzéséhez!

Isten éltesse sokáig Önöket!

Semmelweis Ignác születésének évfordulóján, a magyar egészségügy napján köszöntöm mindazokat, akik hivatásuknak választották a gyógyítást és a betegek szolgálatát.

Örökségének hordozói – az orvosok,…

Minek nevezzelek?

A Sándor-palota honlapján közzétette a köztársasági elnök Alaptörvény-értelmezésre vonatkozó indítványát, amit június 11-én nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. Az indítványt az…

Új nap, új hónap!
A Vidéki Otthonfelújítási Programnak is annyi
Az Orbán-kormány bevezette, a Tisza megszünteti. Búcsút inthetnek a kistelepülések lakói a 3 millió forintos vissza nem térítendő…

Magyarországon nincsenek terrorista merényletek
Magyarországon nincsenek migránsok
Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa

Köszönjük Hajdu János tábornok úr munkáját!

1997 óta július elseje a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja, amely ráadásul egy napra esik az egészségügyben dolgozók Semmelweis Napjával. Így aztán többszörösen is érvényes, hogy olyan…

Ígéreteivel szemben a Tisza-kormány a magyar falvak felszámolásán dolgozik

Tisztelettel és hálával köszöntünk minden egészségügyi dolgozót! 🙏

A Semmelweis-nap (a magyar egészségügy napja) minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon. Ezen a napon született…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média