Minek nevezzelek?
A Sándor-palota honlapján közzétette a köztársasági elnök Alaptörvény-értelmezésre vonatkozó indítványát, amit június 11-én nyújtott be az…
Semmelweis Ignác születésének évfordulóján, a magyar egészségügy napján köszöntöm mindazokat, akik hivatásuknak választották a gyógyítást és a betegek szolgálatát.
Örökségének hordozói – az orvosok, ápolók, mentősök, szakdolgozók és az egészségügy minden munkatársa –nap mint nap olyan küldetést teljesítenek, amelyért mindannyian hálával tartozunk.
Köszönöm elhivatottságukat, áldozatos és emberséges munkájukat!
Minek nevezzelek?
A Sándor-palota honlapján közzétette a köztársasági elnök Alaptörvény-értelmezésre vonatkozó indítványát, amit június 11-én nyújtott be az…
Köszönjük az orvosok és az egészségügyi dolgozók munkáját! 
Minek nevezzelek?
A Sándor-palota honlapján közzétette a köztársasági elnök Alaptörvény-értelmezésre vonatkozó indítványát, amit június 11-én nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. Az indítványt az…
Új nap, új hónap!
A Vidéki Otthonfelújítási Programnak is annyi
Az Orbán-kormány bevezette, a Tisza megszünteti. Búcsút inthetnek a kistelepülések lakói a 3 millió forintos vissza nem térítendő…
Magyar Péter egy ordenáré ember, aki ordenáré stílusban, ordenáré módon viselkedik.
Ennyi.
Magyarországon nincsenek terrorista merényletek
Magyarországon nincsenek migránsok
Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa
Köszönjük Hajdu János tábornok úr munkáját!
1997 óta július elseje a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja, amely ráadásul egy napra esik az egészségügyben dolgozók Semmelweis Napjával. Így aztán többszörösen is érvényes, hogy olyan…
Ígéreteivel szemben a Tisza-kormány a magyar falvak felszámolásán dolgozik
Tisztelettel és hálával köszöntünk minden egészségügyi dolgozót! 🙏
A Semmelweis-nap (a magyar egészségügy napja) minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon. Ezen a napon született…
Köszönet és megbecsülés a magyar egészségügy minden dolgozójának kitartó, lelkiismeretes munkájáért!