Segítettünk
Biztonságban a bajba jutott vitorlázók! 
Szeptember 2-án, 13 óra után érkezett bejelentés a Velencei-tó Hosszú-tisztás nevű…
Büszkék vagyunk!
Gomolygó füstből mentettek👏
Hajdúhadházi kollégáinkat múlthét pénteken riasztották egy tűzesethez. Repák Mihály és Posta Lajos főtörzsőrmesterek percek alatt a helyszínre értek, ahol a tűzoltók már megkezdték a lángok oltását.
Félni lehetett attól, hogy a tűz átterjed a szomszéd portára is, ezért a körzeti megbízottak azonnal átmásztak a kerítésen hogy átvizsgálják azt.
️
A füsttel telítődött udvaron egy szemmel láthatóan sokkos állapotban lévő férfit találtak. Mint utólag kiderült, a nagy lángok és a sűrű füst miatt bújt fedezékbe, mert nem tudott kijutni az udvarról.
Kollégáink nem hezitáltak, azonnal felkarolták a bajbajutottat és kivitték az utcára, ahol épségben átadták az Országos Mentőszolgálat munkatársainak.
️
A körzeti megbízottak ezt követően a férfi ház előtt parkoló autójába pattantak, és gyorsan arrébb álltak. A másik autójában viszont már nem találták a kulcsot, így azt a tűzoltókkal közösen biztonságos helyre tolták.
Gratulálunk a mentésben résztvevőknek
️
Segítettünk
Biztonságban a bajba jutott vitorlázók! 
Szeptember 2-án, 13 óra után érkezett bejelentés a Velencei-tó Hosszú-tisztás nevű…
Oeconomus-gyorsreakció Tasnádi Zsombor elemzőnktől:
Pekingben pazar katonai parádét rendeztek Japán kapitulációjának 80. évfordulójára, ami Kína történetében a valaha volt legnagyobb.
🤝 Fővendég volt…
Bendarzsevszkij Anton két panelben is részt vett a karpaczi Gazdasági Fórumon. Az Oeconomus igazgatója az Oroszország megállításáról - pontosabban annak kudarcáról beszélt. Rámutatott, Európa sokat…
Beszélgetnék.
Írtam Péternek speciálba.
Hátha tudunk egy jót beszélgetni. 
❤️


Már több mint 84 ezren követik az oldalamat! Nagyon köszönöm az eddigi bizalmukat! Kérem a jövőben is kövessék az oldalamat, és terjesszék a bejegyzéseimet, videóimat! Harcos időszak következik!…
Én ezt nem értem

?
Ha a Karácsony-Tisza-Vitézy koalícíó tényleg 70 milliárdos mínuszt hozott össze Budapesten, akkor miért nincsenek még rács mögött?
2015 szeptember elején Budapesten a Keleti pályaudvarnál kitört káosz világméretű szimbólummá vált. Több ezer menekült rekedt a pályaudvaron, majd elindult gyalog Ausztria felé, mert néhány nappal…
Ne hazudj mert mindig kiderül! Tudod, a hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát!
Petykó Sajószentpéteren sem kérnek a brutális megszorításodból!