A lengyelországi Karpaczi Fórumon két panelbeszélgetésem is volt - az egyik Oroszország által nyújtott kihívásokról Európa számára, a másik pedig az európai védelempolitikáról. Sokszor a konferenciákon sajnos gyakori jelenség, hogy a szakértők szép hangzatos paneleket adnak elő (újra és újra), elbeszélnek egymás mellett és a konkrétumok helyett ködösítenek és általánosítanak.

Én most próbáltam provokatív lenni, és maximálisan konkrét egyben. Az Oroszországról szóló panelnél 2 mondatban megválaszoltam az eredeti kérdést - Igen, Oroszország a legkomolyabb kihívást jelent Európára nézve. Igen, ezzel számolni kell és készülni kell. Maximálisan.

Ugyanakkor arra próbáltam rávilágítani, hogy ez az Oroszország által nyújtott kihívás nem újkeletű, sőt. Az elemzők hosszú évek óta beszélnek róla. A döntéshozók is. Mégsem tettünk semmit. Összegyűjtöttem olyan idézeteket európai döntéshozókról, amelyek az európai biztonságról, a NATO-ról és Oroszországról szólnak. Először szándékosan nem írok neveket és éveket.

„Ez egy ébresztő hívás. Az euro-atlanti közösség számára. A NATO számára. És mindazok számára, akik elkötelezettek egy egységes, szabad és békés Európa mellett. (...) Az ukrajnai események nyomatékosan emlékeztetnek arra, hogy Európa biztonságát nem lehet magától értetődőnek venni.”

“Üzenetünk Oroszországnak egyértelmű: válassza a diplomácia és a feszültségcsökkentés útját, vagy szembesüljön a növekvő elszigeteltséggel és egyre szigorúbb szankciókkal."

„Senki sem távozik innen kétségekkel arról, hogy a NATO-ban való kollektív biztonságunk olyan erős, mint valaha.”

„Egy közös [európai] hadsereg üzenetet közvetítene Oroszországnak, hogy komolyan gondoljuk az Európai Unió értékeinek védelmét.”

„A hidegháború a történelmi múlt része, és annak is kell maradnia”, a NATO készen áll „minden támadás visszaverésére”.

„A hidegháború vége óta a legnagyobb mértékben erősítjük kollektív védelmünket.”

Úgy hangzik, mintha a nyilatkozatok 2025-ből származnának? Netán 2022-ből? Nem, nem és nem. Rasmussen (akkori NATO főtitkár), David Cameron (akkori brit miniszterelnök), Jean-Claude Juncker (Európai Bizottság korábbi elnöke), Jens Stoltenberg (egy másik korábbi NATO főtitkár) - 2014-ből és 2015-ből.

Pontosan ugyanazokat a szlogeneket és paneleket mondjuk el Oroszország megállításáról és Európa védelméről most, mint 10-11 évvel ezelőtt, miközben effektíve a) nem állítottuk meg Oroszországot, sőt a helyzet csak rosszabb lett és b) Európa védelméért sokkal jobban lehet aggódni, mint korábban. Most van némi remény, hogy a helyzet változni fog, de aztán ki tudja, lehet, hogy 10 év múlva ugyanúgy arról beszélünk majd, hogy miért nem lett abból semmi, amit 2025-ben európai döntéshozók beharangozták (mindannyiunk érdeke, hogy ne legyen így).

Európa példátlan biztonsági kihívással szembesül jelenleg Oroszország irányából, amely alapvető paradigmaváltást igényel a hidegháború utáni békéről szóló feltételezésektől az aktív elrettentés és védelmi felkészülés felé. A felkészüléshez elegendő időablak pedig egyre csak szűkül.

Oroszország katonai kapacitása 2022 óta jelentősen bővült, annak ellenére, hogy Ukrajnában veszteségeket szenvedett a csatatéren. Az orosz hadsereg jelenleg mintegy 700 000 katonát tart Ukrajnában, ami messze meghaladja az eredeti inváziós erőket. A legkritikusabb azonban az, hogy Oroszország védelmi termelése drámaian megnőtt. Hozzá kell tenni azt is, amit ugyancsak évek óta mondom, hogy Oroszország Ukrajnában leépítette a korábban, Hidegháború során felhalmozott katonai potenciálját, és a mennyiség tekintetében 10 évre visszavetette magát.
Ez a kb.-ra vett 10 év a mi csökkenő időablakunk. Hogy felkészüljünk és kellő elrettentési potenciált tudjunk építeni a turbulens időszak előtt állva. Az óra pedig ketyeg.

Ami kritikus fontosságú a helyzet értékeléséhez:

- Az elrettentés nem egyenlő kizárólagosan a kommunikációs jelzésekkel. Az elrettentés alapja a fegyverzet, a “vas”, a lőszer, a felkészített emberi élőerő.

- az Egyesült Államok nélkülözhetetlen Európa védelemben, de Európának megkerülhetetlen, felkészült szereplőnek kell válnia, tagállami szinten és uniós szinten egyaránt.

- Innováció és technológia: a drónok megváltoztatták a játékszabályokat – de mindez elektronikus hadviseléssel, megfelelő légvédelemmel és tüzérséggel párosul.
És hát a konkrétumok.

1. Azonnali prioritások

- tegyük félre azokat a paneleket Oroszország katonai legyőzéséről. Jelenleg, középtávon ennek nincs realitása. Ha majd úgy adódik, akkor visszatérünk hozzá. Ki fogja beküldeni a katonáit Ukrajnába, hogy legyőzze az oroszokat? A lengyelek? A baltiak? Netán a németek vagy a britek? Még arról sem tudnak megegyezni, hogy háború UTÁN ki küldjön békefenntartókat az országba - a németek épp a napokban vették le a kérdést a napirendről.

- koncentráljunk Európa védelmére és ezen képességek kiépítésére

- gyorsítsuk fel az európai lőszergyártást, és biztosítsuk be hosszú távra az ehhez szükséges nyersanyagokat

- összehangolt európai mechanizmusokra van szükség az orosz hibrid hadviseléssel szemben

- meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát (Balti-államok és Lengyelország)

- Ukrajna támogatásának a fenntartása, mert jelenleg Ukrajna tudja lekötni Oroszország erőit, és képez pufferzónát az EU és Oroszország között.

2. Középtávú prioritások

- érdemi stratégiai autonómia elérése a kritikus védelmi technológiák és képességek terén

- széttagoltság csökkentése az európai védelmi ipari bázisban (jelenleg 15 ezer feletti aktív európai szabvány létezik, több mint 17 különböző fő harckocsi-típus, 20+ gyalogsági harcjármű-modell, 29 harci repülőgép-típus és 20+ típusú hadihajó található a tagállamok hadseregeiben. Ezek jelentős része nem kompatibilis egymással).

- egy európai nukleáris védelmi ernyő kialakítása (francia-brit támogatással?)

P.S.: a panel után nagyon sokan jöttek oda hozzám, úgy érzem jól sikerült átadni a gondolatokat.