Oeconomus-gyorsreakció Tasnádi Zsombor elemzőnktől:

Pekingben pazar katonai parádét rendeztek Japán kapitulációjának 80. évfordulójára, ami Kína történetében a valaha volt legnagyobb.

🤝 Fővendég volt Putyin mellett Kim Dzsong-un is. Észak-koreai vezető 1959-től nem vett részt Kínában katonai felvonuláson. Magával hozta a 13 éves lányát is.

Trump posztban emlékeztette Hszi Csinpinget arra, hogy sok amerikai áldozta életét Kína szabadságáért a Japán elleni harcokban.

️ A kínai államelnök-pártfőtitkár hangsúlyozta, hogy az emberiségnek nem szabad visszatérnie a dzsungel törvényeihez.

Kína erődemonstrációja egyszerre védelmi garancia a saját barátjának tekintett országoknak, és elrettentés az ellenfelei számára.

️ A légibemutatón a legmodernebb ötödik generációs lopakodók, a J-20-as és a J-35-ös vadászgépek is megmutatták magukat. A sort olyan J-10C-s gépek zárták, amelyek májusban pakisztáni oldalról 200 km-ről lelőttek minimum egy indiai Rafale és Szu-30-as vadászgépet.

A felvonuláson bemutattak ember nélküli, hajóra is telepíthető helikoptereket és víz alatti tengeralattjárókat, valamint nagy hatótávolságú torpedókat is, amelyek radioaktív szökőárt képesek előidézni ️. Az FK351-es mikrohullámú mobil drónelhárító rendszert és az LY-1-es lézerágyút is felvonultatták.

️ Először láthattuk Kína teljes szárazföldi, tengeri és légi indítású nukleáris arzenálját, köztük JL-3-as, DF-61-es és DF-5C interkontinentális ballisztikus rakétákat .

A vízfelszín felett néhány méterrel, akár 12 ezer km/h-s sebességgel, manőverezve haladó anyahajó-gyilkos szuperszonikus siklórakétákból négy típust is meg lehetett szemlélni. Ezeket ma csak űralapú szenzorokkal lehet észlelni, a radar becsapódás előtt mindössze 10 másodperccel tudja jelezni. Ezért az AEGIS, a THAAD, a GMD, a PATRIOT elfogórendszer is tehetetlen ellenük ️.

Ezekkel az aszimmetrikus előnyt biztosító, innovatív fegyverekkel Kína két óra alatt szét tudná bombázni Guamig a teljes amerikai flottát, ami megkérdőjelezi Tajvan felmentését.

Kép forrása: Facebook/Xinhua

Bendarzsevszkij Anton két panelben is részt vett a karpaczi Gazdasági Fórumon. Az Oeconomus igazgatója az Oroszország megállításáról - pontosabban annak kudarcáról beszélt. Rámutatott, Európa sokat…

Már több mint 84 ezren követik az oldalamat! Nagyon köszönöm az eddigi bizalmukat! Kérem a jövőben is kövessék az oldalamat, és terjesszék a bejegyzéseimet, videóimat! Harcos időszak következik!…

Én ezt nem értem?
Ha a Karácsony-Tisza-Vitézy koalícíó tényleg 70 milliárdos mínuszt hozott össze Budapesten, akkor miért nincsenek még rács mögött?

2015 szeptember elején Budapesten a Keleti pályaudvarnál kitört káosz világméretű szimbólummá vált. Több ezer menekült rekedt a pályaudvaron, majd elindult gyalog Ausztria felé, mert néhány nappal…

Ne hazudj mert mindig kiderül! Tudod, a hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média