Magyar rendőrtiszt a ROADPOL élén

Számunkra büszkeség, kolléganőnk, Zsinkai Elvira r. alezredes számára pedig komoly elismerés, hogy a ROADPOL, vagyis „Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata” elnökévé választották.

A ROADPOL elődszervezetét, a TISPOL-t 1996-ban hozták létre (Magyarország 2004-ben csatlakozott), és tagjainak száma fokozatosan bővült (28 EU tagállam + Norvégia, Svájc és Szerbia). A TISPOL a közúti közlekedésbiztonság javításában való közreműködést tűzte ki fő céljaként, feladatainak első számú prioritása a közúti balesetben meghalt és súlyosan sérült személyek számának csökkentése Európa útjain. A TISPOL 2019-ben szervezeti átalakulás miatt új nevet és székhelyet kapott, azóta a németországi Münsterben működik.

Zsinkai Elvira 1998-ban csatlakozott a rendőrség kötelékéhez, munkáját közrendvédelmi területen kezdte, 2005-ben került közlekedésrendészeti szakterületre. Több, mint 10 évet töltött halálos és súlyos közlekedési balesetek és egyéb közlekedési bűncselekmények vizsgálatával. 2016-tól az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságnál dolgozik, munkája során a nemzetközi kapcsolatokért felel. 2016 óta TISPOL Műveleti munkacsoport, 2019 óta ROADPOL Végrehajtói Bizottsági tag. Az idei tisztújítás során szeptember 29-én választották meg a ROADPOL elnökének a szervezet éves őszi ülésén, Madridban, így feladatkörei a nemzetközi koordinációval és a szervezet nemzetközi szinten történő képviseletével is bővülnek. Munkáját Magyarországról látja el.

Gratulálunk kolléganőnknek, és az új kinevezéséhez erőt, egészséget kívánunk!

Az Európai Unió tagállamai előbb mennek tönkre, mint a szankciós politika mellett az energetikai bevételeit csúcsra járató Moszkva.

A kormányzatok nemcsak az Orbán-kormány figyelmeztetéseit, hanem…

Örökké velünk maradnak!

Ezek a férfiak ezerszer és ezer módon nézték szembe a halállal szenvedélyükért, amit úgy hívnak a mai napig, hogy Magyarország; a hazáért, egy helyért ahol otthon vagy, ami a…

️A világ olajkitermelő államait tömörítő OPEC+ csoport napi 2 millió hordónyi termeléscsökkentésről állapodott meg.

👉Ez a lépés vélhetően - a csoport érdekeinek megfelelően - magasan tartja majd a…

Hőseink példaként állnak előttünk, hogy minden erőnkkel álljunk ki Magyarországért, a nemzeti szuverenitásunkért, mert történelmünk során ezért mindig meg kellett küzdenünk.

Tisztelettel emlékezünk az…

Meg jött a rendbírságról a papír.
Nem fellebbezek, mert ilyet bíróságon nem lehet mondani.
Viszont jól esett, mert előtte is provokált és évek óta zaklat.
Bocs! Őszinte voltam.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média