Ismét egy lépéssel közelebb kerültek a súriak a tornaszoba megvalósulásához.
Kezd kirajzolódni az új épület helyszíne, amelynek ügyében kedden délután közösen egyeztettünk Sógorka…
Ismét egy lépéssel közelebb kerültek a súriak a tornaszoba megvalósulásához.
Kezd kirajzolódni az új épület helyszíne, amelynek ügyében kedden délután közösen egyeztettünk Sógorka…
Államalapításunk ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket, a családok nemzetközi napja alkalmából miniszteri elismeréseket adtunk át. Köszönöm a díjazottak munkáját, elhivatottságát!
Gratulálok Bogyay Katalin nagykövet asszonynak, hogy ő lett a Magyar ENSZ Társaság elnöke. Vele és Lovászy László főtitkárral arról beszéltünk, hogy az ENSZ és Magyarország számára is fontos célok…
Most kell bátornak lenni!
🤍
Napló/1338: Ma délben megnyitottuk a Keleti Nyitás műfordítói és országismereti táborokat. Orosz, mongol, koreai és kazah műhelyekben közel hatvanan dolgoznak a héten szakavatott pedagógusokkal,…
Tokió - második felvonás
️
A tokiói sporteseményeknek közel sincs még vége. Sőt, az olimpiai megmérettetések után ma hivatalosan is kezdetét vette a nyári paralimpia, melyen hazánkat közel 40 sportoló…
Fontos a tanévkezdésre való felkészülés, így már augusztusban megérkeznek a családtámogatási ellátások!
A postai kézbesítés kedden elkezdődött, a bankszámlákra pedig szerdán érkeznek majd meg a…

A demokráciaexport hasznáról és káráról
„»Tartsd jól őket, és aztán kérd számon az erényt« – ezt írják arra a zászlóra, melyet ellened emelnek, és amely alatt lerontatik a te templomod.”…
Teltházas rendezvényen voltak kíváncsiak a debreceniek Fahidi Éva holokauszt túlélő történetére és azt követően a Fisher Iván által vezetett Budapesti Fesztiválzenekar kamara zenekarának koncertjére a…