Tokió - második felvonás

A tokiói sporteseményeknek közel sincs még vége. Sőt, az olimpiai megmérettetések után ma hivatalosan is kezdetét vette a nyári paralimpia, melyen hazánkat közel 40 sportoló…

Fontos a tanévkezdésre való felkészülés, így már augusztusban megérkeznek a családtámogatási ellátások!

A postai kézbesítés kedden elkezdődött, a bankszámlákra pedig szerdán érkeznek majd meg a…

A demokráciaexport hasznáról és káráról

„»Tartsd jól őket, és aztán kérd számon az erényt« – ezt írják arra a zászlóra, melyet ellened emelnek, és amely alatt lerontatik a te templomod.”…

Teltházas rendezvényen voltak kíváncsiak a debreceniek Fahidi Éva holokauszt túlélő történetére és azt követően a Fisher Iván által vezetett Budapesti Fesztiválzenekar kamara zenekarának koncertjére a…

👆Bámulatos Ujhelyi István ideológiai hajlékonysága.
️ Korábban kérlelhetetlen híve volt annak a politikának, amelyik jogelődje egy keleti diktatúra, a kommunista Moszkva gyarmatává tette…

Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Vadászat és vadászfegyverek kiállítása
️ Ma délután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kovács Zoltán kormánybiztos úrral nyitottuk meg az “Egy a természettel”…

Mindent megteszünk, hogy a vidéki Magyarország fejlődjön, és Európának a legfejletteb része legyen Magyarország.

Az elmúlt tíz év dinamikus fejlődést hozott.

A következő tíz évünk legalább ilyen jó…

️ Már betonozzák a makói élményfürdő alapját!

Az eredeti Makovecz-tervek szerint bővül a makói fürdő, amely egy közel ☝️ 3 ezer négyzetméteres élményfürdő és családi résszel is bővül.

Köszönjük a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média