Gratulálok Bogyay Katalin nagykövet asszonynak, hogy ő lett a Magyar ENSZ Társaság elnöke. Vele és Lovászy László főtitkárral arról beszéltünk, hogy az ENSZ és Magyarország számára is fontos célok érdekében hogyan tudunk összefogni. Támogatjuk a tehetséges magyar fiatalokat, segítünk a munkahelyi és családi feladatok összehangolásában, fontosnak tartjuk az egészségvédelmet. Erről beszélgettünk ma. Jó munkát, Elnök Asszony!
#ENSZ #Magyarország #nemzetközikapcsolatok

Napló/1338: Ma délben megnyitottuk a Keleti Nyitás műfordítói és országismereti táborokat. Orosz, mongol, koreai és kazah műhelyekben közel hatvanan dolgoznak a héten szakavatott pedagógusokkal,…

Tokió - második felvonás

A tokiói sporteseményeknek közel sincs még vége. Sőt, az olimpiai megmérettetések után ma hivatalosan is kezdetét vette a nyári paralimpia, melyen hazánkat közel 40 sportoló…

Fontos a tanévkezdésre való felkészülés, így már augusztusban megérkeznek a családtámogatási ellátások!

A postai kézbesítés kedden elkezdődött, a bankszámlákra pedig szerdán érkeznek majd meg a…

A demokráciaexport hasznáról és káráról

„»Tartsd jól őket, és aztán kérd számon az erényt« – ezt írják arra a zászlóra, melyet ellened emelnek, és amely alatt lerontatik a te templomod.”…

Teltházas rendezvényen voltak kíváncsiak a debreceniek Fahidi Éva holokauszt túlélő történetére és azt követően a Fisher Iván által vezetett Budapesti Fesztiválzenekar kamara zenekarának koncertjére a…

👆Bámulatos Ujhelyi István ideológiai hajlékonysága.
️ Korábban kérlelhetetlen híve volt annak a politikának, amelyik jogelődje egy keleti diktatúra, a kommunista Moszkva gyarmatává tette…

Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Vadászat és vadászfegyverek kiállítása
️ Ma délután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kovács Zoltán kormánybiztos úrral nyitottuk meg az “Egy a természettel”…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média