Súlyos felelőtlenség, óriási kockázat a bosszúpolitika.

Az MVM lefejezése egy jósolható, európai szintű krízishelyzet előtt néhány nappal érthetetlen forgatókönyv egy kormányzat részéről.

Általánosságban is igaz: a szakemberek, tapasztalt vezetők politikai okokból való szélnek eresztése nem egyszerűen pazarlás az erőforrásainkkal, de számos konkrét veszélyt rejt.

A nagy felhatalmazás nagy felelősséget is jelent.

A súlyos helyzetben mindenesetre mi is viselkedjünk felelősen, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt: takarékosan fogyasszunk ivóvizet és tudatosan használjunk áramot, főleg a kritikus koraesti-esti időszakban!

A KDNP pedig részt vesz a hétfői államfői egyeztetésen. Most minden döntésnek a magyar emberek biztonságát kell szolgálnia.
Köszönjük a védekezésben részt vevők helytállását!

/A fotó reggel a Duna-parton készült, a máskor üde ártérben is holdbéli a táj, alig látni zöldet./

Megérkeztünk már Bindzsisztánba, tessék mondani

Se a miniszterelnök, se Ruff úr, de még egy árva államtitkár sincs a MUNKAHELYÉN

Hogy engedhetik meg maguknak ezt a krízis idején???

------
: egy felháborodott választópolgár

A Duna alacsony vízállása miatt SENKI nem Magyar Pétert hibáztatja.

DE! A kormánynak számos eszköz rendelkezésére állt volna az elmúlt hetekben, hogy enyhítse a kárt, amit Paks lekapcsolása okoz.

NEM…

️Súlyos inflációemelkedéssel is járhat az energetikai krízis, a mostaninál minden eddigi magyar kormány jobban kezelte a helyzetet, még a '80-as években is.
Erről beszéltem a Hír TVdéli híradóban,…

Tombol a hőség. Ki van feszítve az infrastruktúra.

Vigyázzunk egymásra ezekben a napokban és kövessük a hatóságok ajánlásait.

Felelősségteljesen gazdálkodjunk a vízzel és az energiával.

Semmi sem tart…

A KDNP részt vesz a hétfői államfői egyeztetésen. Most minden döntésnek a magyar emberek biztonságát kell szolgálnia.
Köszönjük a védekezésben részt vevők helytállását! Vigyázzunk egymásra!

Az elmúlt 16 évben zöld forradalom zajlott Magyarországon. A hazai napelem bővülés világrekordernek számít.

Az Orbán-kormány minden szomszédos országgal kiépítette az összekötő elektromos vezetékeket,…

Az elmúlt 16 évben “zöld forradalom” zajlott Magyarországon.
A hazai NAPELEM BŐVÜLÉS világrekordernek számít. Ha nem cselekedett volna az Orbán-kormány, már rég leállt volna az ország. Minden más kamu!

Augusztus 2. a Porajmos emléknapja
Jelentése: elpusztítás

“Tisztelt Emlékezők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van egy csend, ami hangosabb minden kiáltásnál. Az a csend, ami ma itt, ezen a téren is…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média