Megérkeztünk már Bindzsisztánba, tessék mondani

Se a miniszterelnök, se Ruff úr, de még egy árva államtitkár sincs a MUNKAHELYÉN

Hogy engedhetik meg maguknak ezt a krízis idején???

------
: egy felháborodott választópolgár

A Duna alacsony vízállása miatt SENKI nem Magyar Pétert hibáztatja.

DE! A kormánynak számos eszköz rendelkezésére állt volna az elmúlt hetekben, hogy enyhítse a kárt, amit Paks lekapcsolása okoz.

NEM…

️Súlyos inflációemelkedéssel is járhat az energetikai krízis, a mostaninál minden eddigi magyar kormány jobban kezelte a helyzetet, még a '80-as években is.
Erről beszéltem a Hír TVdéli híradóban,…

Tombol a hőség. Ki van feszítve az infrastruktúra.

Vigyázzunk egymásra ezekben a napokban és kövessük a hatóságok ajánlásait.

Felelősségteljesen gazdálkodjunk a vízzel és az energiával.

Semmi sem tart…

A KDNP részt vesz a hétfői államfői egyeztetésen. Most minden döntésnek a magyar emberek biztonságát kell szolgálnia.
Köszönjük a védekezésben részt vevők helytállását! Vigyázzunk egymásra!

Az elmúlt 16 évben zöld forradalom zajlott Magyarországon. A hazai napelem bővülés világrekordernek számít.

Az Orbán-kormány minden szomszédos országgal kiépítette az összekötő elektromos vezetékeket,…

Az elmúlt 16 évben “zöld forradalom” zajlott Magyarországon.
A hazai NAPELEM BŐVÜLÉS világrekordernek számít. Ha nem cselekedett volna az Orbán-kormány, már rég leállt volna az ország. Minden más kamu!

Augusztus 2. a Porajmos emléknapja
Jelentése: elpusztítás

“Tisztelt Emlékezők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van egy csend, ami hangosabb minden kiáltásnál. Az a csend, ami ma itt, ezen a téren is…

A KDNP ott lesz az ideiglenes köztársasági elnök által összehívott hétfői egyeztetésen. Minden intézkedést meg kell tenni a magyar emberek érdekében! Köszönjük a védekezésben közreműködők és a magyar…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média