️
️Súlyos inflációemelkedéssel is járhat az energetikai krízis, a mostaninál minden eddigi magyar kormány jobban kezelte a helyzetet, még a '80-as években is.
Erről beszéltem a Hír TVdéli híradóban,…
A Duna alacsony vízállása miatt SENKI nem Magyar Pétert hibáztatja.
DE! A kormánynak számos eszköz rendelkezésére állt volna az elmúlt hetekben, hogy enyhítse a kárt, amit Paks lekapcsolása okoz.
NEM tették meg, helyette a VIP-páholyban csapatták, most meg másra mutogatnak.
Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr!
Ön majd meg volt veszve, hogy magkaparinthassa az olyannyira vágyott hatalmat. Akkor most viselje az ezzel járó felelősséget is
️
️
️Súlyos inflációemelkedéssel is járhat az energetikai krízis, a mostaninál minden eddigi magyar kormány jobban kezelte a helyzetet, még a '80-as években is.
Erről beszéltem a Hír TVdéli híradóban,…
Tombol a hőség. Ki van feszítve az infrastruktúra.
Vigyázzunk egymásra ezekben a napokban és kövessük a hatóságok ajánlásait.
Felelősségteljesen gazdálkodjunk a vízzel és az energiával.
Semmi sem tart…
A KDNP részt vesz a hétfői államfői egyeztetésen. Most minden döntésnek a magyar emberek biztonságát kell szolgálnia.
Köszönjük a védekezésben részt vevők helytállását! Vigyázzunk egymásra!
Az elmúlt 16 évben zöld forradalom zajlott Magyarországon. A hazai napelem bővülés világrekordernek számít.
Az Orbán-kormány minden szomszédos országgal kiépítette az összekötő elektromos vezetékeket,…
Az elmúlt 16 évben “zöld forradalom” zajlott Magyarországon.
A hazai NAPELEM BŐVÜLÉS világrekordernek számít. Ha nem cselekedett volna az Orbán-kormány, már rég leállt volna az ország. Minden más kamu!
Augusztus 2. a Porajmos emléknapja
Jelentése: elpusztítás
“Tisztelt Emlékezők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Van egy csend, ami hangosabb minden kiáltásnál. Az a csend, ami ma itt, ezen a téren is…
A KDNP ott lesz az ideiglenes köztársasági elnök által összehívott hétfői egyeztetésen. Minden intézkedést meg kell tenni a magyar emberek érdekében! Köszönjük a védekezésben közreműködők és a magyar…
"Sógor, koma, jóbarát..."
Hónapok óta készülni kellett volna! Történelmi mélyponton volt a vízgyűjtőn tavaszra a hóban tárolt vízkészlet, Magyar Péter május 2-án leírta, hogy “kritikus a folyók vízszintje”, mégsem történt…