Torz érzelmek a globális mély állam háborús gépezetének szolgálatában

Egyszerűen gyomorforgató és megdöbbentő látni, ahogy a saját vágyai és a lehetőségei között tátongó szakadék okozta kognitív disszonanciától idegbe jött kisember, valamint a saját hübriszének áldozatává vált seggfej felsőközéposztály ilyen szánalmasan könnyen akadt fenn az evilági megváltást hirdető kibertéri próféta horgára!
Pedig könyvek tucatjai figyelmeztettek már erre a vírusszerűen terjedő, uniformizált ostobaságra.
Az már csak a szánalmas hab a tortán, hogy a középkori parasztlázadások végtelenül primitív, millenárista eretnek szektás eszkatológiájával házaló beetetők alsó ligáját a Vályi Pistit és Tibi atyát bámuló prolik, míg a topligáját a Pottyondi- és Puzsér-féle megmondóemberek alkotják. Sehol egy Schiffer Andráshoz, Lánczi professzorhoz stb. hasonló, cizellált, a politikát a maga komplexitásában látó és vizsgáló elme!

Dehát ebben a szellemi sivatagban nincs helye a valódi intellektusnak.

Miután ez a Kibertér Messiás feltörte magát a hatalom csúcsára, azonnal szembesülnie kellett a kormányzás kőkemény nehézségeivel. Ám ennek a gátlástalan figurának meg sem kottyant, hogy újsághirdetések útján toborozzon össze egy olyan biodíszlet-csapatot, amelynek tagjai még csak nem is ismerik egymást!
És a vak követőknél ez sem okoz kognitív disszonanciát!
Miért?

Mert a Netflix-sorozatokon elbutított, zombiasított tömegek újabb és újabb határátlépéseket követelnek, hogy aztán minden egyes ilyen rombolás kéjes ám múló örömforrásuk legyen.

A nyálcsorgató káröröm egyértelműen kiül az arcukra, amikor olyan populista demagógiákat zabálnak be, mint a miniszterelnöki megbízatás nyolc, vagy a képviselői mandátumok – a legfrissebb hírek szerint szintén – szintén nyolc évben történő maximalizálása.

Ez a sötét ostobaság két dolgot jelez.
Egyrészről egy teljesen működésképtelen, végletesen kiszolgáltatott magyar állam képét vetíti előre! Esélyt sem ad arra, hogy a politikához ténylegesen értő, a kormányzást művészetként és szakmaként megélő elit üljön a parlamentben.
Ehelyett egy egzisztenciálisan kiszolgáltatott, a háttérben meghúzódó hatalmas pénzügyi és gazdasági szereplők által kézivezérelt, majd a küldetésük lejárta után szemétre vetett (igaz addig is télen a melegben, nyáron a hűs falak között lehetnek olyan áll fizetésért, amiről műkörmösként vagy zokniárusként nem is álmodhatnának) politikai bábokból álló horda vagy a globális szereplők által kooptáltak fogják gazdáik akaratát érvényesíteni. (Ez utóbbiak persze bárhol is ülnek jól járnak, hiszem a “kihelyezésüket” követően visszavárja őket az “anyacég”)

De mégis kinek az akaratát?!
Itt az egymillió dolláros kérdés, amit Schiffer András nemrég feltett, és amire tűpontosan meg is adta a választ: annak a háborúpárti, atlantista mély államnak az akaratát, amely példát akar statuálni Magyarországgal és annak nemzeti kormányával!

A Fidesz minden bűne és orbitális hibája ellenére ez a Kibertéri Messiás soha az életben nem tudott volna ilyen arányú győzelmet aratni, és nem tudna ilyen mértékű pusztítást végezni a magyar alkotmányos rendben, ha a külföldi politikai, gazdasági és titkosszolgálati erők nem tolnák alatta a szekeret, és nem egyengetnék az útját!
Hova vezet ez a kolosszális árulás?

Schiffer szerint a globális elit világosan bebizonyította a periféria államainak: nem érdemes, sőt, tilos lázadni az atlantista mély állam ellen! Be kell állni a sorba, kussolni kell, és ha a gazdáink úgy fütyülnek, meg kell indulni a Don-kanyar felé. Mert Don-kanyar lesz ebből, méghozzá minden létező értelemben, kedves kibertéri polgártársaink! Gazdasági, társadalmi, politikai, és ha nem nyitjuk ki a szemünket, végzetes katonai értelemben is!
Itt tartunk most.
És hogy ezt a gátlástalan kiber-titánt megfékezze bármi is?
Arra jelenleg nulla, azaz NULLA esélyt látok! Ezt a tébolyult tombolást minimum négy évig a bőrünkön fogjuk érezni és szenvedni. Miközben a társadalom kilencven százaléka teljesen öntudatlanul, a náluk mérföldekkel tehetségesebb vagy szerencsésebb képviselők iránti vak kárörömbe veszve asszisztál a saját kivégzéséhez.

És mi lesz így a magyar állammal?
Pontosan az, ami 1944-ben vagy 1949-ben bekövetkezett: egy teljesen alárendelt, gerinctelen csatlós ország leszünk, totálisan korlátozott szuverenitással – vagy még annyival sem!
Miközben ez a gátlástalan Kibertér Titán önkívületi állapotban élheti ki a politikai színpad és a reflektorfény iránt érzett olthatatlan, nárcisztikus vágyát.
Ezt a pusztító világképet szabadítják rá a hazánkra!