Ki irányítja valójában a fővárost?

Elhuny gróf Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit

Életének 96. évében elhunyt Mangi néni, gróf Széchenyi Zsigmond özvegye. Távozásával egy korszak zárult le, de egyedülállóan gazdag életművük tovább…

Ismét büszkék lehetünk

Tokióban hihetetlen teljesítményt nyújtottak a paralimpikonjaink is! 16 éremmel zárt a magyar csapat, ebből 7 arany, 5 ezüst és 4 bronz. Szívből gratulálok a kiemelkedő…

Tegnap Ungváron jártam, ahol ünnepélyesen átadtuk a Kárpátaljai Megyei Zenei-Drámai Színház színpadát. Az eseményen elmondott beszéd alább olvasható:

"Igen tisztelt Megyei Közgyűlési Elnök Úr! Tisztelt…

A rasszizmus a gyengék „fegyvere”.
Ahogy egy nagyszerű szurkolótábor kettős mércén alapuló megtámadása is.
Eddig igyekeztem figyelmesen olvasni és hallgatni mások véleményét.
Most, három nappal a magyar–…

Ma 17:00 órakor Jeff Sessions korábbi amerikai igazságügyi miniszterrel beszélgetek a felújított és nemrégiben átadott Lónyai-Hatvany villában.

Sessions miniszter volt a „jogászkoponya” a…

Nagy Feró Kötcsén.
"A környéken néhány tüntetővel is találkoztam. Valaki azt kiabálta, hogy elég volt a diktatúrából. Nem bírtam ki, odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy mit gondol, ha diktatúra…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média