️Ezért kellene jól átgondolnia Európának, mi legyen az afgánokkal… ☝️A hétvégén Berlinben életveszélyesen megsebesített egy 29 éves afgán férfi egy 59 éves nőt, aki az egyik parkban dolgozott kertészként. Az afgán támadó problémája az volt, hogy a NŐ MUNKÁT VÁLLALT, nő létére.
☝️Rövid szóváltás után megszúrta áldozatát, majd súlyosan megsebesített egy férfit is, aki a nő segítségére sietett.
☝️Az afgánt nem sokkal később elfogták a rendőrök. Vélhetően iszlamista támadásnak minősül majd! Annál is inkább, mert - a német lapok szerint - az afgán férfi a szomszédait is át akarta téríteni az iszlám vallásra, és azt is követelte, hogy tanuljanak meg arabul. 2016 óta élt Németországban.
️A német sajtó meglehetősen nagy terjedelemben foglalkozik a berlini támadással. Érthető, hiszen központi kérdés Németországban (és egész Európában), hogy mennyi afgánt kellene befogadni.
Németországban 2010-ben 51 ezer afgán élt, azóta több mint ötszörösére nőtt a számuk, csaknem 280 ezren vannak - hivatalosan. A bűnügyi statisztikák szerint arányaiban sokkal több bűncselekményt követnek el az afgánok, mint a németek, vagy akár más ott élő külföldiek. Ezt is érdemes figyelembe venni, amikor döntenek az “afgán kérdésben”…
Forrás: Focus, Neue Zürcher Zeitung
/posztok.hu






