Magyar Péter Sulyok Tamás bejelentése után közölte: az Alaptörvény 17. módosításának aláírásával július 20-án megszűnik a köztársasági elnök megbízatása. Szerinte jobb lett volna, ha Sulyok önként mond le, de úgy vélte, erre nem volt hajlandó, ezért volt szükség az Alaptörvény módosítására.

Magyar Péter bejelentette, hogy hétfőtől ideiglenesen az Országgyűlés elnöke gyakorolja az államfői jogköröket, az Országgyűlésnek pedig 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania. Azt ígérte, hogy a jelölt kiválasztása előtt egyeztet a parlamenti pártokkal, és a társadalom véleményét is kikéri.

Beszédében kitért arra is, hogy az Alaptörvény módosítása – amely töréspontot hozott a magyar alkotmányos demokráciában a közjogi méltóságok jogállamiságot és az intézmények függetlenségét nyíltan sértő elmozdításával, illetve a választójog példátlan korlátozásával – szerinte megerősíti a bírói önigazgatást, megteremti a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal alkotmányos alapját, valamint 12 évben maximálja az országgyűlési képviselők mandátumának hosszát.

A miniszterelnök továbbá megvédte az elmúlt hónapokban Sulyok Tamással szemben alkalmazott éles és az emberi méltóságát gyalázó kijelentéseit is, amelyek szerint áldozatok, gyermekek és a közélet megtisztítása érdekében voltak szükségesek.

Végül bejelentette, hogy ősszel társadalmi részvétellel indul meg Magyarország új alkotmányának előkészítése, és arra kérte az embereket, hogy a választások között is aktívan vegyenek részt a közélet alakításában.

Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása véget ér, ezzel pedig egy olyan közjogi pálya zárul le, amelyet következetes jogászi gondolkodás, szakmai felkészültség és az alkotmányosság iránti…

RIP MAGYARORSZÁG 1990-2026 ami most jön....fogalmunk sincs mi várható! Csak sejteni lehet! Gratulálok aki ehez aszisztált! Szégyen!
Jöhetnek a vélemények és a megosztások is. Jusson el mindenkihez a…

Szóval eddig ott tartunk, hogy hazugságokkal vádolta a Fideszt, de mindenben hazudott.
A jogállamiságot féltette, de lábbal tiporja azt.
Mindent megígért, de semmi nem teljesít.
Az árkok betemetését…

Ezzel a beszéddel búcsúzott Sulyok Tamás! Ő az erkölcsi győztes, a magyar jogállamiság meg megszűnt! Isten óvja Magyarországot!

Soha ne feledjétek mert ő maga mondta, ez “abszolút filmszínház”! Terelés, terelés, terelés. Aki hosszabb időt vesz arra igénybe, hogy egy olyan döntésen lovagoljon ami nem is az övé, az csak…

Sulyok Tamás azt írta, miután aláírta az elmozdításáról szóló törvényt: „Az 1956 örökségéből a rendszerváltáskor létrejött demokratikus jogállam ezzel megszűnt. Megszűnt egyúttal a köztársasági elnök…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média