Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása véget ér, ezzel pedig egy olyan közjogi pálya zárul le, amelyet következetes jogászi gondolkodás, szakmai felkészültség és az alkotmányosság iránti elkötelezettség jellemzett.

Életútja önmagában is figyelemre méltó. Kiskunfélegyházáról indult, jogászként kezdte pályafutását, de már a kommunista rendszerben is megtapasztalta, milyen következményei vannak annak, ha valaki nem hajlandó politikai elvárásokhoz igazítani a szakmai meggyőződését. Amikor a párttagság feltétel lett volna a bírói kinevezéséhez, nemet mondott, ezért gyakorlatilag el kellett hagynia a megyét.

Évtizedeken át ügyvédként, egyetemi oktatóként és Ausztria tiszteletbeli konzuljaként dolgozott, majd 2014-ben alkotmánybíróvá választották, később az Alkotmánybíróság elnöke lett. Mindvégig azt vallotta, hogy a jogi döntések nem rendelhetők alá politikai szempontoknak, és a bíró soha nem lépheti át az alkotmányos kereteket.

Köztársasági elnökként sok támadás érte, mégis következetesen kitartott saját alkotmányjogi meggyőződése mellett. Utolsó nyilatkozatában is világossá tette: aláírásával nem egy vitatott alkotmánymódosítás tartalmát támogatta, hanem azt a kötelezettséget teljesítette, amelyet a hatályos Alaptörvény előír számára.

Ezzel egy időben történelmi súlyú figyelmeztetést is megfogalmazott a jogállam, a hatalommegosztás és a köztársasági elnöki intézmény jövőjével kapcsolatban: megítélése szerint megszűnt az 1956 örökségére épülő, a rendszerváltáskor létrejött demokratikus jogállam.

Lehet vitatni döntéseit, de azt nehéz elvitatni, hogy egész pályafutása során a jog elsődlegességét tekintette iránytűnek. Ezért munkájáért és Magyarország szolgálatáért köszönet illeti.
Köszönjük, Elnök Úr!

RIP MAGYARORSZÁG 1990-2026 ami most jön....fogalmunk sincs mi várható! Csak sejteni lehet! Gratulálok aki ehez aszisztált! Szégyen!
Jöhetnek a vélemények és a megosztások is. Jusson el mindenkihez a…

Szóval eddig ott tartunk, hogy hazugságokkal vádolta a Fideszt, de mindenben hazudott.
A jogállamiságot féltette, de lábbal tiporja azt.
Mindent megígért, de semmi nem teljesít.
Az árkok betemetését…

Ezzel a beszéddel búcsúzott Sulyok Tamás! Ő az erkölcsi győztes, a magyar jogállamiság meg megszűnt! Isten óvja Magyarországot!

Soha ne feledjétek mert ő maga mondta, ez “abszolút filmszínház”! Terelés, terelés, terelés. Aki hosszabb időt vesz arra igénybe, hogy egy olyan döntésen lovagoljon ami nem is az övé, az csak…

Sulyok Tamás azt írta, miután aláírta az elmozdításáról szóló törvényt: „Az 1956 örökségéből a rendszerváltáskor létrejött demokratikus jogállam ezzel megszűnt. Megszűnt egyúttal a köztársasági elnök…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média