Dužijanca - Az aratás végének ünnepe

A Bácskai Horvátok Kulturális Központja és a Bajai Horvát Önkormányzat által szervezett aratási hálaadó ünnepség zárórendezvényén vettem részt. A Páduai Szent Antal-templomban szentmisét celebráltak, majd a felvonulás után a Tóth Kálmán téren bemutatkoztak a népviseletbe öltözött horvát közösségek.

Gratulálok a szervezőknek a színvonalas, hangulatos ünnephez. Köszönöm áldozatos munkáját a földműveseknek: a vetőknek és az aratóknak egyaránt. A Jóisten áldása legyen rajtuk munkájukban.

1️⃣ hete lett vége az Olimpiának, de a legszebb pillanatokra még sokáig emlékezni fogunk! Öröm visszaolvasni a rengeteg hozzászólást, a jókívánságokat, és látni, hogy egy emberként drukkoltunk…

Máriapócs, Nagyboldogasszony-napi búcsú
A ma délelőtti máriapócsi Szent Liturgia után Kocsis Fülöp érsek-metropolita úrnak oklevelet adtam át annak kapcsán, hogy hungarikum lett a Máriapócsi nemzeti…

🕵️‍️ Mi az a két rejtélyes épület a Szabadság híd hídfőjénél?

A Szent Gellért teret a Fővám térrel összekötő Szabadság híd Budapest harmadik legrégebben emelt közúti hídja. Feketeházy János tervei…

EFOTT!!!
A Fidelitas sátornál egész héten vártuk azokat a fesztiválozókat, akiket érdekel a közélet és a politika, és szívesen kikapcsolódtak a Fidelitas Chillzone-ban.
🟠 Nagyon sokan látogattak el…

️👩 Szent István királyunk élete végén ezen a napon ajánlotta fel országát Szűz Máriának. Magyarországot így méltán nevezzük Regnum Marianumnak, Mária országának. A világegyház Szűz Mária…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média