Mindig jólesik, amikor utólag még a baloldalon is megerősítik, hogy amit a kampányban mondtam, az igaz volt: Gyurcsány lett a legerősebb a baloldalon, ő lesz a legerősebb frakcióvezető az ellenzéki…
👉A jobboldalon közösség van, a baloldalon viszont egyéni egók!
️A baloldalon ideig-óráig tudnak esetleg képesek taktikai együttműködésre, stratégiai szövetség azonban nincs köztük és amint beüt a krach, egymást kezdik hátba szúrni.
🟢Békés Márton a Magyar Hírlap Faktum című podcast műsorának volt a vendége:
Mindig jólesik, amikor utólag még a baloldalon is megerősítik, hogy amit a kampányban mondtam, az igaz volt: Gyurcsány lett a legerősebb a baloldalon, ő lesz a legerősebb frakcióvezető az ellenzéki…
Ma virágvasárnap van. Ez a húsvét előtti vasárnap neve, s ez a Nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.
Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe, majdani kereszthalála helyszínére.
Az ókorban szokás…
Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.” - Mt. 21,9
Kunhalmi az ajtónakfutás után új sportágat keresett. Szerintünk tehetséges! ;)

Hatalmas meló volt, köszönet és gratuláció Orbán Viktornak, valamint mindenkinek, aki a Megafon kötelékében hozzájárult a sikerhez!
Több, mint 3 millió szavazat, 135 mandátum. Soha ekkora…
Általános iskolásokat homoszexuális bárba visznek tanulmányi kirándulásra
, drag queenek a közpénzzel támogatott gyermekműsorban
, genderkreatív gyermeknevelés
: csak pár megtörtént eset, melyeket…