Mindig jólesik, amikor utólag még a baloldalon is megerősítik, hogy amit a kampányban mondtam, az igaz volt: Gyurcsány lett a legerősebb a baloldalon, ő lesz a legerősebb frakcióvezető az ellenzéki térfélen!

Ma virágvasárnap van. Ez a húsvét előtti vasárnap neve, s ez a Nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.

Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe, majdani kereszthalála helyszínére.

Az ókorban szokás…

Makizajt a "szeretet kormányzásra" készülő összefogás, totálisan magára hagyta a közös vereségük után. EZEK (baloldal) SZARBAN HAGYJÁK EGYMÁST!

Nincs kétségem afelől, hogy az elkövetkező…

Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.” - Mt. 21,9

Kunhalmi az ajtónakfutás után új sportágat keresett. Szerintünk tehetséges! ;)

Általános iskolásokat homoszexuális bárba visznek tanulmányi kirándulásra , drag queenek a közpénzzel támogatott gyermekműsorban , genderkreatív gyermeknevelés : csak pár megtörtént eset, melyeket…

Szeretnék köszönetet mondani ennek a hölgynek!
Hátha olvassa a posztom.

A baloldal megpróbált a tik-tokkon gúnyt űzni belőle, de pont az ellenkezője lett. Amikor egy egyszerű embert vesznek kamerával,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média