Magyarországon a legkedvezőbb a családok aránya az adósságfinanszírozásban.
Az ország stabilitását erősíti, hogy az államadósság negyedét ma már a magyar emberek tartják kézben, 2010-ben ez az arány…
Legyen miskolci az év fája! 
Az Év Fája vetélkedő döntőjébe jutott egy igazi miskolci kincs, az Ernyő patak melletti 250 éves fekete nyárfa.
A fekete nyárfát a kihalás fenyegeti, ezért felkerült a Környezetvédelmi Világszervezet vörös listájára.
️Óvjuk meg Miskolc természeti örökségét és szerezzünk kitüntetést ennek a különleges fának, amely két és fél évszázadon át megannyi emléket adott a város lakóinak.
Segítsük hozzá az Ernyő patak melletti famatuzsálemet a győzelemhez!
Hajrá, Miskolc!

Szavazni az alábbi linken lehet:
https://evfaja.hu/dontosfak
Magyarországon a legkedvezőbb a családok aránya az adósságfinanszírozásban.
Az ország stabilitását erősíti, hogy az államadósság negyedét ma már a magyar emberek tartják kézben, 2010-ben ez az arány…
Az első nagy honvédő háborúnk, a pozsonyi csatasorozat 1115. évfordulóján emlékezzünk őseinkre, azokra a magyar harcosokra, akik 907-ben lovaik hátán, íjaikkal, szablyáikkal a mindent elsöpörni…
ℹ️ JÓ TUDNI - hőségben is tudatosan
️ A múlt héten tapasztalt kánikula ellenére egyelőre nem dőlt meg a hazai áramfogyasztási rekord.
Napi 27℃-os átlaghőmérséklet fölött minden fok növekedés mintegy…
Büszkék vagyunk akadémiánk újdonsült Európa-bajnokaira
U17
László Nikolett
U20
Nyikos Veronika
U20
Tösmagi Attila
Csak így…
Európa, jövünk!
Ma 16:00-kor FC Tobol-FTC
Hajrá, Fradi!
Kiállunk Szerbia EU-csatlakozása mellett - DELI Andor felszólalása
Újabb fontos mérföldkő Debrecen közlekedésfejlesztésében: elkészült a nyugati kiskörút utolsó, Mester utca és Hatvan utca közötti szakasza.
A szakasszal bezárul a belvárost körülölelő gyűrű, jelentős…
Az Egyesült Királyság
után Lengyelország
is követheti a magyar példát! Jarosław Kaczyński, a lengyel kormánypárt elnöke kijelentette: az extraprofitot szerző bankok megadóztatására készülnek!
Egy…
Nem engedhetjük, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát.
Gyakran mondom, hogy az ország legszebb térségének országgyűlési képviselője vagyok. Ebben Toroczkai Csaba fotója is engem igazol. 