úgy elszállt ez a pár hét, fene se gondolta volna. és hogy muníciót adjak a triumfálóknak, meglehetősen rossz érzés még mindig. de ezúttal is magamat ismétlem; könnyű másban keresni a hibát, könnyű hangzatos kijelentéseket tenni, főleg akkor, ha pár héttel ezelőtt egyszer sem tetted.

nincs úgy hiteles kritika, ha annak nincs érési folyamata. a murciban alig van alkohol, meg kell várni szépen, amíg bor lesz belőle. magamról beszélek, de erősen kétségesnek találom, hogy legkorábban nyár előtt súlya volna bármilyen kritikának is. hisz még a szimpatizáns is joggal teszi fel a kérdést, ha ilyen okos voltál, miért nem mondtad el akkor és ott?

egy dolgot azonban biztosan tudok. én itt leszek. vagyunk azért elég sokan, akiknek nem az üléspont határozza meg az álláspontot. itt leszek a sz️rban is. miközben nagyon jelentős mértékű önkritikával kell élnem magam felé.
szokták volt’ - szenzációs szépelgés, azt is mondhatnám, játsztam(sic!) - mondani, a siker mindenkié, a kudarc senkié, de én nem így látom. (tudom, lassan annyi az “én” meg saját magam felmagasztalása, hogy egy Faludy-hommage kijönne belőle.) meg úgy is tehetnék, ahogy valamelyik Uzipov-dalban van, meg nem mondom a pontos idézetet, hogy sok ember egy irányba tart, de én másfelé. jó hülyén idéztem.
mondjuk egyszer-egyszer, mikor másfelé tartottam, az legalább hangzatos siker lett.

na, végképp nem a legendámat akarom építeni - vigyázz, Faludy-hommage! -, pont arra akartam kilyukadni, hogy a kudarc is az enyém, ahogy ‘22-ben a siker is az volt. és ebből is fogok építkezni.
️ szóval továbbra is el kell viselnetek.

de mondom, most még csak murci van. aztán ma hivatalosan is egy új szakasz indul a politikában. ja, nincs tanulság, most csak ennyit akartam.