Mégis mi az az ASZEX-PRIDE? #short #aszex #pride #budapest #magyarország
#short #aszex #pride #budapest #magyarország

A legjobb azokkal, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Az értékrend, a hozzállás és az ideológia is azonos. Megértjük és építjük egymást. Többek között erről is szól Megafonosnak lenni!

MOZGÁSBAN - FIDESZ – NEMZEDÉKI PÁRTBÓL NEMZETI PÁRT

👉Az 1988-ban nemzedéki pártként alapított Fiatal Demokraták Szövetsége elsőként kezdeményezte a rendszerváltoztatást, majd a 2010-es választások…

MOZGÁSBAN - FIDESZ – NEMZEDÉKI PÁRTBÓL NEMZETI PÁRT

👉Az 1988-ban nemzedéki pártként alapított Fiatal Demokraták Szövetsége elsőként kezdeményezte a rendszerváltoztatást, majd a 2010-es választások…

Nem hirdettünk békemenetet!

Már az összes hülye megírta, hogy békemenetet hirdettem a pápai misére.

Nem hirdettem, nem hirdettünk semmilyen békemenetet. Annyit mondtam, legyünk ott nagyon sokan,…

Varga Judit bejelentette, hogy közel az uniós megállapodás és a forint is erősödni kezdett.
A lipsik idegei meg ki is készültek mára.
Sok erőt nekik!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média