MOZGÁSBAN - FIDESZ – NEMZEDÉKI PÁRTBÓL NEMZETI PÁRT

👉Az 1988-ban nemzedéki pártként alapított Fiatal Demokraták Szövetsége elsőként kezdeményezte a rendszerváltoztatást, majd a 2010-es választások után be is fejezte azt, sőt az elmúlt évtizedben új politikai-társadalmi rendszert építve össznemzeti párttá bővült. Az ehhez szükséges ideológiai és szervezeti módosulások ellenére mindvégig az maradt, ami kezdettől fogva volt: antikommunista párt. Ehhez a változatlan alaphoz társult a polgári kormányzás tapasztalata, a néppárttá bővülés sikere, a kereszténydemokratákkal kötött történelmi szövetség és a szuverenista álláspont képviselete.

MOZGÁSBAN - FIDESZ – NEMZEDÉKI PÁRTBÓL NEMZETI PÁRT

👉Az 1988-ban nemzedéki pártként alapított Fiatal Demokraták Szövetsége elsőként kezdeményezte a rendszerváltoztatást, majd a 2010-es választások…

Nem hirdettünk békemenetet!

Már az összes hülye megírta, hogy békemenetet hirdettem a pápai misére.

Nem hirdettem, nem hirdettünk semmilyen békemenetet. Annyit mondtam, legyünk ott nagyon sokan,…

Varga Judit bejelentette, hogy közel az uniós megállapodás és a forint is erősödni kezdett.
A lipsik idegei meg ki is készültek mára.
Sok erőt nekik!

Ettől megalázóbbat nem is lehet tenni a nőkkel. Az üzenet egyszerű: te nő vagy, magadtól nem vagy képes versenyt tartani a férfiakkal, szóval majd mi Brüsszelből beavatkozunk.

Ahelyett, hogy arra…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média