Kína EU-nagykövete: Kína együttműködése Európával “végtelen”, csakúgy mint Oroszországgal!
Nem hirdettünk békemenetet!
Már az összes hülye megírta, hogy békemenetet hirdettem a pápai misére.
Nem hirdettem, nem hirdettünk semmilyen békemenetet. Annyit mondtam, legyünk ott nagyon sokan, jöjjenek azok is minél többen, akik békemenetre szoktak járni. Ebből lettek az üvöltő címek, miszerint én békemenetet hirdettem.
Nem hirdettem.
Amúgy a balos-libernyák sajtómunkások célja ezzel nyilvánvaló: végre így tudnak egy kis zavart, némi értetlenséget, netán feszültséget gerjeszteni a pápalátogatás kapcsán.
Végül hadd jegyezzem meg, hogy már látszik, talán hiba volt az egyház ragaszkodása a Kossuth téri helyszínhez. Bizony, a Hősök tere jobb lett volna, az óriási érdeklődés miatt.
Szóval kedves barátaim, nincs szó békemenetről, azt csak a 444 meg a 24 meg a HVG hülyéi és/vagy gazemberei írják. De azért gyertek, legyünk sokan!
/posztok.hu
a kormány 300 ezer család otthonfelújítását támogatta azzal, hogy a költségek felét átvállalta, mintegy 620 milliárd forint értékben
Varga Judit bejelentette, hogy közel az uniós megállapodás és a forint is erősödni kezdett.
A lipsik idegei meg ki is készültek mára.
Sok erőt nekik!
️Novák Katalin az egyházfő vasárnapi üzenetére reagált, amelyben Ferenc pápa hálát adott a látogatását megelőző erőfeszítésekért.


Az Európai Parlament után az Európai Bizottság is korrupciós botrányoktól hangos. Eközben már
️ 2027-re bruttó 1 millió forint lesz a tanárok fizetése.
mondjatok szakmákat, ahol így és ennyire tervezik növelni a béreket.