Az első éjszaka joga: minden bizonnyal nem létezett

Magyar Péter azt mondta a parlamentben, hogy a működő közigazgatáshoz nem kell visszavezetni az első éjszaka jogát, ezzel a vármegyék és főispánok Fidesz általi visszaállítására utalván.

Így aztán a tiszás kétharmad 134 igen és 52 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül megszavazta a parlament, hogy a főispánok neve kormánymegbízottra, a vármegyék nevei pedig megyékre változzon.
Bizonyára a „kormánymegbízott” könnyebben kimondható, emberbarátabb kifejezés a főispánénál. Főispánok 1526-1950 között irányították a vármegyéket, vármegyék pedig mindig is voltak, bár a vármegye kifejezés a hétköznapi használatban csereszabatos volt a megyéjével.

Az első éjszaka jogát azonban nem is lehetne visszaállítani, mivel a történészek mai álláspontja szerint soha nem is létezett – egyébként meg a közigazgatáshoz akkor sem lett volna semmi köze, ha létezett volna.

A History Medieval portál szerint:

A „prima nocta” kifejezés a „jus primae noctis” modern, pszeudo-latin változata. Bár a jus primae noctis nagyjából azt jelenti, hogy „az első éjszaka joga”, a rövidített forma, a prima nocta nem fordul elő középkori jogi iratokban. A kifejezés csak a kora újkori és modern irodalomban és filmekben vált széles körben ismertté, tovább erősítve mítoszjellegét.
Az egyik legkorábbi utalás a Primae Noctis-hez hasonló gyakorlatra az ókori római irodalomban található, különösen Ovidius és Martialis műveiben. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek az utalások gyakran költőiek vagy retorikai jellegűek. Egyesek úgy vélik, hogy ezek az utalások irodalmi eszközök voltak, amelyeket bizonyos erkölcsi vagy politikai üzenetek közvetítésére használtak, és nem egy társadalmi szokást tükröznek. A Primae Noctis kapcsolatát a feudális Európával elsősorban későbbi középkori irodalom és néphagyomány ápolja. Olyan történetekben, mint Aeneas Sylvius Piccolomini (később II. Pius pápa) A két szerelmes meséje vagy Geoffrey Chaucer művei, a gyakorlatot a feudális urak önkényes és elnyomó hatalmának szimbólumaként ábrázolják. Ezek ugyanakkor puszta irodalmi példák.

Ráadásul a Primae Noctist kifejezetten említő jogi vagy közigazgatási feljegyzések hiánya azt implikálja, hogy ugyan elviekben elképzelhető, hogy ilyen gyakorlat egyes társadalmakban létezett, erre bizonyítékunk nincsen.
Érdekes módon a francia „droit du seigneur” kifejezés csak a 18. században vált széles körben ismertté, jóval azután, hogy a középkor véget ért. A felvilágosodás írói, mint például Voltaire, kulcsszerepet játszottak a kifejezés elterjesztésében; 1762-es Dictionnaire philosophique című művében Voltaire a feltételezett jogot a feudális elnyomás szimbólumaként említette.
Bár a történelmi feljegyzések ritkán említik az aktív ellenállást a Primae Noctis ellen, ésszerű azt feltételezni, hogy egy ilyen gyakorlat — ha valaha is létezett — erős ellenkezést váltott volna ki. A közösségek és az egyének valószínűleg tiltakoztak volna, vagy jogi úton keresték volna az igazságszolgáltatást az általuk súlyos igazságtalanságnak tartott dolog ellen, ami helyi zavargásokhoz vagy reformkövetelésekhez vezethetett volna. Azonban a fennmaradt középkori forrásokban nincsenek konkrét példák ilyen ellenállásra.

Az egyetlen középkori jogi dokumentum, amely közvetlenül foglalkozik e feltételezett szokással, II. Aragóniai Ferdinánd Sentencia Arbitral de Guadalupe (1486) 9. cikkelye, amely kifejezetten megtiltotta a földesuraknak, hogy egy paraszt új menyasszonyával aludjanak. Jelentősége abban is rejlik, hogy ez a cikk egy sor különféle visszaélés mellett szerepel — egyikük sem volt hivatalosan elismert jog, hanem inkább olyan gyakorlatok, amelyeket a király ki akart irtani.

Ráadásul a Sentencia egy korábbi változata megjegyzi, hogy a katalán urak maguk is kételkedtek abban, hogy valaha bármelyik nemes valóban gyakorolta volna ezt az állítólagos „szokást” vagy még kevésbé „jogot”.

Ha az első éjszaka joga létezett volna, akár jogként, akár szokásként, annak sokkal több nyoma lenne, leírások, törvények formájában, és minden bizonnyal konfliktust okozott volna az egyházzal is, tehát egyházi tiltások sora állna rendelkezésünkre.

A 19. században egyesek a léte, mások a nemléte mellett foglaltak állást, azonban ha létezett volna sem jog, hanem szokás lett volna. Azóta a történészek többségének álláspontja az, hogy az első éjszaka jogának intézménye nem létezett.

(Kép: Vaszilij Polenov: Le droit du Seigneur, 1874)