A Don-kanyar árnyéka: Brüsszeli és berlini ütemre táncolva menetelünk a konfliktusba?

A hazai politikai életben és a közvéleményben egyre mélyebb aggodalmat keltenek azok a külpolitikai lépések, amelyeket a Tisza-kormány a hatalomra kerülése óta szisztematikusan végrehajt. Sokan úgy látják, a grandiózus ígéretek és a „nagy bulik” korszaka gyorsan véget ért, a valóság pedig sokkal kijózanítóbb: Magyarország újra egy külföldi nagyhatalom – ezúttal vagy inkább ismét Németország, illetve annak intézményesített meghosszabbítása, az Európai Unió – csatlós államává válik.

A tíz orosz diplomata minapi, látványos kiutasítása nem csupán egy izolált diplomáciai pengeváltás, hanem egy olyan radikális irányváltás egyértelmű bizonyítéka, amely a magyar szuverenitás feladását vetíti előre.

A kritikus hangok szerint - melyeket magam is osztok - a Tisza-kormány jelenlegi politikája mögött egyfajta kötelező „hála” húzódik meg. Nem titok, hogy a korábbi patrióta kormány leváltásában és a jelenlegi kurzus hatalomra segítésében Berlin, Brüsszel, valamint az általuk mozgatott regionális szereplők – köztük Lengyelország és Ukrajna titkosszolgálati hátszelű hálózatai – tevékenyen közreműködtek. A „függetlenség” és „nyugati integráció” jelszavai mögött valójában egy olyan kormányzati struktúra képe rajzolódik ki, amely képtelen az önálló külpolitikai manőverezésre, mert lényegében egy modern gyarmati státuszba kényszeríti az országot. Egy gyarmatnak pedig, ahogy azt a történelem már oly sokszor megmutatta, nincs és nem is lehet önálló akarata.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Magyarország új „felettes énje”, Németország, mély belső gazdasági és társadalmi válsággal küzd. Berlin ebből a strukturális krízisből a jelek szerint egy Oroszországgal szembeni, egyre veszélyesebb konfliktusspirálba menekül. A német újra fegyverkezés, a mindent elárasztó háborús propaganda és a folyamatos diplomáciai üzengetések együttesen egyre közelebb hozzák a közvetlen fegyveres összecsapás rémét.
A legnagyobb tragédia, hogy a Tisza-kormány vakon követi ezt a berlini irányvonalat. Azzal, hogy kiszolgálja a nyugati háborús retorikát, közvetlenül veszélyezteti a magyar lakosság biztonságát, és fennáll a veszélye, hogy az országot ismét beleviszi egy olyan globális konfliktusba, amelyhez semmi közünk.

Miközben a kormány a nyugati elvárásoknak megfelelve látványosan élezi a konfliktust Moszkvával, a rideg gazdasági valóságot teljesen figyelmen kívül hagyja. Magyarország a mai napig alapvetően ki van szolgáltatva az olcsó orosz gáznak és kőolajnak. Ennek a függőségnek a racionális, biztonságos és megfizethető kiváltásáról a Tisza-kormány eddig semmilyen érdemi intézkedést nem tett. A pr-akciók és a diplomáciai keménykedés mögött nincs valós gazdasági háttérország, ami a magyar családok és a hazai ipar megélhetését közvetlenül veszélyezteti a fűtési szezonok küszöbén.

A magyar történelemnek van egy szomorú, visszatérő törvényszerűsége: valahányszor a mindenkori vezetés kritikátlanul rendelte alá a nemzeti érdekeket a német katonai és politikai ambícióknak, a számlát mindig a magyar nép fizette meg. A felszíni optimizmus, a „buli és táncikálás” gyorsan elillanhat, ha a konfliktus eszkalálódik, és a diplomáciai üzeneteket felváltják a tényleges katonai kötelezettségek.
Ha a Tisza-kormány nem tér vissza a józan, pragmatikus, a magyar érdekeket mindenek elé helyező reálpolitikához, akkor a Németországgal közösen választott út végén – a történelem baljós ismétlődéseként – újra a Don-kanyar modern kori megfelelője várhat ránk.