Itt az ideje, hogy a diplomácia talán legklasszikusabb eszköze, a háborús felek közötti közvetítés kerüljön előtérbe. Az elmúlt órák eseményeit figyelembe véve most nagyobb szükség van erre, mint korábban bármikor. Az elmúlt hónapokban egyedül Törökország közvetítési kísérlete volt sikeres, aminek eredményeként legalább a gabonaexportot újra lehetett indítani, ezzel is enyhítve az élelmezési világválságot.

Mevlüt Çavuşoğlu barátom és Pekka Haavisto finn kollégám hívására ma összegyűltünk, abban bízva, hogy a
török kormánynak talán ismét esélye nyílik valamiféle mediációra a szembenálló felek között.

Látjuk a fejleményeket, halljuk a híreket, szükség van a törökök segítségére

️Egyes nagyhatalmak nyerhetnek még az orosz-ukrán háború miatti nagy globális politikai átrendeződésen. Európa viszont csak veszíthet.

Az európai érdek ezért a mielőbbi béke.

Szeptember 21.: Széchenyi István születésnapja (1791). Mikor máskor is lehetne „A magyar termék napja”, ha nem a Legnagyobb magyar születésnapján?

️A civil kezdeményezésre létrejött program célja,…

🟠 A Fidesz-KDNP frakcióülés helyszíne Balatonalmádi idén. Nemsokára már a helyszínen leszek, de egyelőre még csak a repülőről láttam útban Budapest felé. Most irány a szezonnyitó találkozó a…

A szeptemberi Váci Polgári Esten Freund Tamás MTA elnök előadását hallgathatjuk meg saját agykutatási területéről, az agyhullámokról, memóriáról, kreativitásról, belső világunk és az információ-…

A hétvégén Kiscsőszön megcsodáltam az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület értékmegosztó programját, melyen kárpátaljai, erdélyi, vasi és ormánsági népművészeti kincseket, táncokat, kiállításokat,…

Ma ünnepeljük a magyar dráma napját, annak emlékére hogy 1883-ban ezen napon mutatták be Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját a Nemzeti Színházban.

A nap célja, hogy felhívja a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média